48 gyerek helyett már 72 fér ez az új, korszerűbb épületben
Lévai István Zoltán és Dámsa József az átadáson
A XVIII. kerületben a bölcsődei szolgáltatásokat az önkormányzati fenntartású Egyesített Bölcsődei Intézmény (EBI) fogja össze. A szervezet kiváló referenciákkal rendelkezik, mint például a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban elnyert Bababirodalom mintabölcsőde építési projekt.
A Bambi bölcsőde bővítése és átalakítása című projekt záró rendezvényén az intézmény apróságai műsort adtak a meghívott vendégeknek, ezt követően Lévai István Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt.
– Bízom abban, hogy a Bambi bölcsőde felújításával szintén olyan mintaberuházás valósult meg, mint amilyen a Bababirodalom, amelyre méltán lehetünk büszkék – hangsúlyozta az alpolgármester. – A beruházás nemcsak bölcsődei fejlesztést takar, hanem a kerület fejlődését is jelenti, hiszen a bölcsődei férőhelyek számának bővülése lehetővé teszi több környékbeli édesanya munkába állását is.
(Minden bölcsődei igényt ki tudnak elégíteni
Péterszegi Imre, a Városrehabilitáció18 Zrt. munkatársa részletesen beszámolt a műszaki fejlesztésről, Dzurisné Sinka Katalin, a Bambi bölcsőde vezetője pedig megköszönte a projekt résztvevőinek munkáját. Kiss Ferencné, az EBI intézményvezetője elmondta, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakosai évek óta lényegesen több férőhelyre tartottak volna igényt, mint amennyit a kerületi bölcsődék biztosítani tudtak. Az idei évben régóta először fordult azelő, hogy minden jelentkezőt fel tudtak venni a bölcsődékbe. (Az intézményeket átlagosan 103 százalékosan töltik fel.)
Korábbi cikkünk a témában
Új, szebb és tágasabb