Szerepet játszik-e a vallás a modern kor gyermekének életében? Hogyan látják a diákok a Megváltó életét? A Jézus élete című kiállítás rajzpályázatára 148 pályamű érkezett.
Kerületünk keresztény egyházainak a bevonásával ökumenikus imahetet rendeztek január 19. és 23. között. Az eseménysorozat házigazdái Pestszentlőrinc és Pestszentimre különböző templomai voltak.
Igazi ínyencséget, farsangi szalagos fánkot készíthettek a diákok a nagymamák segítségével január 19-én az Ady Endre Általános Iskolában.
Az idősek és fiatalok lelkesen készültek a farsangra. Az alkotóműhely foglalkozás keretében álarcot készítettek, farsangi fánkot sütöttek, és hamarosan ellátogatnak Mohácsra is, hogy megtekintsék a busójárást.
Deák "Bamba" Ferenc születésnapjának évfordulóján tart megemlékezést a SZAC a Farkasréti temetőben.
A hideg idő ellenére sem volt érdemes otthon ülni december 30-án. Az előszilveszteri utcabál idén is összehozta a környékbelieket.
Negyedik alkalommal lesz előszilveszteri utcabál Pestszentimrén.
A Cipősdoboz akció keretében 43 karácsonyi ajándékcsomagot állítottak össze a kormányhivatal dolgozói nehezebb helyzetben lévő kerületi családok számára.
Ahol jó a közösség, senki nem marad magára - ez a gondolat a legfőbb tanulsága a NYÉVE karácsonyi ünnepségének.
Ismét meleg ételt osztott a Katolikus Karitász az utolsó adventi hétvégén Pestszentimrén.