Az elmúlt időszak előkészítő munkájának eredményeként kerületszerte nagy jelentőségű beruházások várhatók ebben az évben is. Ugyanakkor a Pestszentlőrincen és Pestszentimrén élők azt tapasztalják majd, hogy az óriási fejlesztések nem tartanak sokáig, jó részük ugyanis még az idén befejeződik.![]()
„Határozott elképzelésünk van, vízió nélkül ugyanis nem lehet építkezni és fejleszteni. Továbbra is a karakteres „teraszváros-koncepció” jegyében dolgozunk, amelynek az az alapelve, hogy a városfejlesztés harmóniát teremtsen az impulzív városias lét és a pihentető, nyugodt, természetközeli élmények között. Tudjuk, hogy nem egyszerű feladatokat igyekszünk megoldani, de pontról pontra valósulnak meg rövid és középtávú stratégiai elképzeléseink” – mondta el a kerület fejlesztési stratégiájáról lapunknak év végi interjújában Ughy Attila polgármester.
Lévai István Zoltán a részletekről szólva hozzátette, hogy erre az esztendőre megérett az előkészítő munkák gyümölcse. Az alpolgármester hét olyan beruházásról beszélt, amelyeknek már rendelkezésre állnak a forrásai és többségüknek a kivitelezői is, így nagy részük idén megvalósul. Hangsúlyozta, hogy ebben az évben kiemelt helyen áll az infrastruktúra fejlesztése.
BUD Aréna
Az elkövetkező időszak legnagyobb kerületi beruházása a Lőrinci Sportcsarnok – új nevén BUD Aréna – átépítése és bővítése. Elkészülte után a létesítmény egy ezer fő befogadására alkalmas multifunkcionális sportcsarnok lesz, kétoldali lelátóval. Olyan közösségi helynek is szánják, amely a sportolás mellett kulturális események, konferenciák rendezésére is alkalmas.
A projektnek része a csarnok környezetének rendezése, az épület mellett gyalogút kialakítása, továbbá a parkolási lehetőségek bővítése is. Negyvenegy személygépkocsi-parkolóhely és 5 autóbusz-parkolóhely létesül. A közbeszerzési eljárást követően a munkaterületet február 15-én átadták a kivitelezőknek, akik elkezdték a bontási munkákat. A beruházás befejezése jövő év nyarán várható.
Béke tér II. ütem
A másik nagyobb lélegzetű közterületi beruházás a Béke tér teljes felszíni megújításának folytatása, ami azért is fontos, mert a terület a budapesti agglomeráció déli felének egyik kapuja, az ország nemzetközi repülőterére vezető fő út része. Az első ütem 2014 végére készült el, aminek keretében a tér átalakult, az áthaladó forgalom megszűnt, így a teret teljes egészében a gyalogosok vehették birtokba. A második ütem keretében a térhez csatlakozó közterületek rendezése várható.
A projekt beruházója a Fővárosi Önkormányzat, azon belül a Budapesti Közlekedési Központ. Eddig azért csúszott a beruházás, mert nem találták meg a kivitelezőt. Több eredménytelen pályázat után most ismét kiírták a tendert, amiről Lévai István Zoltán elmondta, hogy bíznak az eredményességében, és remélhetően elkezdődhet végre a kivitelezés.
Imrei gyermekorvosi rendelő
A tervek szerint a XXI. század követelményeinek megfelelő pestszentimrei létesítményben a gyermekorvosokon kívül a védőnői szolgálat és a gyerekfogászat is helyet kap. A Tér_Köz pályázat révén környezetrendezésre és közösségi tér kialakítására is lehetőség lesz ezen a helyszínen. A meglévő szakorvosi rendelő és a leendő gyermekorvosi épület között a remények szerint egy agóraszerű találkozóhely alakul ki. A padokkal, vízfelülettel és kis színpaddal tarkított helyen a hetivásárokat is le lehet bonyolítani. A múlt évben lefolytatott közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult, ám az ismételten kiírt pályázaton remélhetőleg megfelelő kivitelezőt találnak, aminek nyomán már a nyáron elkezdődhet az építkezés.
Havanna-hetivásár
A Havanna-hetivásár beruházás I. üteme a piac épületének megvalósítását és a funkcióhoz tartozó minimális környezetalakítást (főként parkolóhelyek létesítését) tűzi ki célul. Az épület környezetének közösségi célú fejlesztése, a közterület burkolatának megújítása a II. ütemben lehetséges. A két ütem megvalósításának becsült beruházási összköltsége mintegy 350 millió forint.
E beruházás esetében is minden előkészület megtörtént, és napokon belül elkezdődik a közbeszerzési eljárás. A remények szerint őszre elkészül a hetivásár. Lényeges körülménynek nevezte az alpolgármester, hogy a szombat délelőttönként eddig is működő piac a kivitelezés idején is üzemelhet.
Pestszentimrei parkoló
A Pestszentimre vasútállomás térségében a helyieknek szánt és a P + R parkolók létesítését célzó projekt keretében a 130 parkolóhely kialakításával együtt megújulnak a közlekedési és a zöldfelületek a kereszteződéstől a Tüzép-telepig, a vasúti sínektől a lakóépületek felőli járdáig. A projekt célja Pestszentimre központjában a parkolási gondok csökkentése, a tömegközlekedésre való átállás elősegítése. A projekt becsült költsége mintegy 238 millió forint.
Sportberuházások
A Vilmos Endre Sportcentrum ingatlanán az utóbbi két évben hatalmas fejlesztések valósultak meg. A célok között szerepel nagyszámú parkoló építése, 135 merőleges beállású fásított parkolóhellyel. A sportberuházások keretében várhatók újabb fejlesztések a Thököly úti sportcsarnokban, és a focipályákkal ellátott óvodák és iskolák fejlesztése sem áll meg. A Grund-program mellett pedig a népszerű szabadtéri fitneszparkokkal is tovább gazdagodik a kerület.
Földutakból aszfaltozottak
Idén 27 útszakasz kaphat szilárd burkolatot Pestszentlőrinc-Pestszentimrén. Nagyszabású program keretében aszfaltozzák le a Budapesten még meglévő földutak jelentős részét várhatóan még ebben az évben. Minderre összesen 8,3 milliárd forintot kapott az államtól a főváros tizenhárom kerülete. A XVIII. kerületi önkormányzat 1 milliárd 192 millió forintot nyert, amiből várhatóan 27 utcában csaknem 6 kilométer utat lehet felújítani.
Az alpolgármester azért nevezte nagy jelentőségűnek az összeg elnyerését, mert a külső kerületekben a földutak burkolattal való ellátása régóta gondot okoz, de saját erőből nem voltak képesek megvalósítani. A pályázatnak köszönhetően tavasszal elkezdődhetnek a munkák, és ősszel már átadhatják az új útszakaszokat.



