Életre kelt mesék a PIK-ben

Írta:  Bodzay Zoltán 2018.10.25.

A kerületi oktatási és művelődési intézmények vezetői, munkatársai részvételével mesekonferenciát rendeztek Életre kelt mesék címmel október 18-án a Pestszentimrei Közösségi Házban (PIK).


Mintegy százan voltak jelen október 18-án azon a mesekonferencián, amelyet Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata közösen rendezett a Külső-Pesti Tankerületi Központtal és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral. Az esemény fővédnöke Ughy Attila polgármester, míg védnöke dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója volt. A konferencián előadások hangzottak el az olvasásfejlesztés jelenéről és jövőjéről, valamint a Bookr Kids cég szakemberei bemutatták pedagógiai programjukat, valamint meseasztalukat, amely sok helyen használható az olvasás népszerűsítésére, de a pedagógusok hatékonyan építhetik be akár a tanórák menetébe is.

VAA 6875 copy

VAA 6837 copy

VAA 6847 copy


Ughy Attila konferenciát köszöntő beszédében emlékeztetett arra, hogy egy ilyen esemény jó alkalom visszaemlékezni arra, hogy mi az, amit mi felnőttek gyerekkorunkban szerettünk a mesékben, s mi az, amit a gyerekeinknek szeretnénk átadni. Felidézte az egykori filmes adaptációkat, amelyek segítettek annak idején a történelmi regények megszerettetésében. A mai kiegészítő, játékos, interaktív eszközök hasonló segítséget nyújthatnak az olvasás megszerettetéséhez. Egyszerre az olvasás, a tanulás és a digitális eszközök használata nagyon progresszív kezdeményezés.
Köszönet illeti a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár vezetőjét azért, hogy a korábbi évekre visszatekintő együttműködés egy újabb állomásaként erre a konferenciára elhozták bemutatni azokat a meseasztalokat, amelyek révén a gyerekek ráéreznek arra, hogy az olvasás nem kizárólag a betűket jelenti. Megismerhetik általuk, hogy miként lesz a betűkből hang, a hangból kép, s ha mindez összeáll, hogyan teremtődik meg az olvasás szeretete, majd pedig a műveltség – hangzott el a polgármester köszöntőjében.
A konferencián előadások szóltak többek között az olvasóvá nevelés jó gyakorlatáról, a könyvtárhasználati ismeretek okoseszközökkel történő támogatásáról, az iskolás kori olvasás fejlesztéséről, népszerűsítéséről, valamint megismerkedhettek a résztvevők a Bookr Kids meseasztalával, annak iskolai és óvodás csoportok számára szervezett könyvtári foglalkozáson való felhasználásával, és egyéb digitális eszközök használatával a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógiai kínálatából.