Újabb trükkös lopások a kerületben

Írta:  G.A. 2018.07.28.

Elsősorban az idős embereket veszik célba.

 

Az utóbbi időben országszerte, így a kerületünkben is megnövekedett a szélhámosok által elkövetett bűncselekmények, az úgynevezett trükkös lopások száma. Az elkövetők a végsőkig kihasználják a sértettek hiszékenységét, jóindulatát. Minden esetben egy cél vezérli őket: az áldozat értékeinek, pénzének megszerzése. Hihetetlenül sok információt zúdítanak hirtelen a kiszemelt emberre, elterelve a figyelmét vagy elaltatva a gyanakvását, a bizalmatlanságát, hogy a kellő pillanatban meglophassák, megkárosíthassák.

idos

 A szakemberek azt tanácsolják az idős embereknek, hogy fáradságot, időt nem sajnálva látogassanak el a rendőrség által szervezett felvilágosító előadásokra, rendezvényekre, amelyeken napi információkat és jó tanácsokat kaphatnak.

Az éjszakai hívások

A trükkös csalók a kiszemelt áldozat unokájának vagy gyermekének adják ki magukat, és balesetre hivatkozva kérnek pénzt vagy egyéb értéket (ékszereket).
Nagy veszélyt jelentenek a magukat hivatalos szervezet – például az önkormányzat, az Elmű, az E.ON, a Tigáz vagy valamelyik telekommunikációs szolgáltató – munkatársának kiadó szélhámosok.
Az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetői főként az egyedül élő idős, nyugdíjas embereket célozzák meg.
A magánházak lakóihoz becsengetők pedig házaló árusként, adománygyűjtőként, ügynökként akarnak üzletelni a leendő sértettel.


A trükkös lopások elkövetőinek célja a lakásba való bejutás, ahol aztán mézes-mázas stílusú kéréssel egy másik helyiségbe irányítják a házigazdát – például a nyugdíjas igazolványért vagy egy pohár vízért –, s eközben felkutatják az értékeket, a pénzt.

Lankadatlan éberséggel

Kevés aljasabb bűncselekmény létezik a trükkös lopások azon fajtájánál, amikor az idős embernél éjjel felcseng a telefon. Egy éjszakai hívás eleve nem „szívbarát”, ám amikor egy idegen hang személyes adatok ismeretében a gyermekét vagy unokáját ért balesetről számol be, akár előre megfontolt életellenes bűncselekményről is beszélhetünk.
Mielőtt valaki túlzónak találná a bűncselekmény-minősítést, gondoljon csak a szívbetegségben szenvedő embertársainkra. Vajon milyen hatással lehet rájuk a szeretett családtagjukról kapott, gyakran igen tragikusnak beállított hír? Észszerűnek tűnhet a kérdés: honnan és kitől tudják meg a szélhámosok az akár titkosított vonalas számot, a pontos címet és a családtagok adatait? Netán valakik súgnak?!

Tanácsok a nagyobb baj elkerülésére

– Ha egy ismeretlen személy este vagy éjjel szokatlan történettel telefonál, és pénzt kér, mindig ellenőrizze egy visszahívással, hogy kivel beszél.
– Egészséges bizalmatlansággal és óvatossággal fogadja a váratlanul érkező idegeneket. Ne engedje be őket a házába, a lakásába, de még az udvarba sem, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak, vagy bármilyen jó üzletet kínálnak is. Sőt akkor sem, ha éppen segítséget kérnek.
– Ha mégis beenged valakit, lehetőleg ne egyedül tartózkodjon otthon, hanem hívja át a szomszédot, vagy legyen ott valaki, akiben megbízhat, és az idegent ne engedje egyedül mozogni a lakásban.
– Mielőtt beengedne idegeneket, győződjön meg arról, hányan vannak, mivel érkeztek, kérdezze ki őket, kérjen tőlük igazolványt.
– Ne tartson otthon nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket.
– Ha otthon van, akkor is tartsa zárva a lakásajtót, illetve a kaput.
– Ha egy mód van rá, számlára kérje a nyugdíjat, az egyéb várható jövedelmet.
– Ha nem biztos abban, hogy valóban hivatalos ember az, aki annak mondja magát – például nem tudja eldönteni az igazolványa alapján –, telefonon ellenőrizze a személyét.
– Figyelje meg a kéretlen látogatókat, ha mód van rá, írja fel a gépkocsijuk rendszámát.
– Ha mégis bűncselekmény történne, azonnal értesítse a rendőrséget a természetesen ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélykérő telefonszámon.