Trianonra emlékeztek

Írta:  B.Z. 2018.06.05.

A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én Pestszentlőrinc- Pestszentimre önkormányzata a Hargita téren tartott megemlékezést.


A magyarság történelmi szerepéről, küzdelmeiről szólt megemlékező beszédében Ughy Attila.
– Ezen az erős és büszke nemzeten több mint ezer évig nem tudott akkora sebet ejteni semmi sem, mint amekkorát egy elátkozott toll karcolt a trianoni kastélyban. A Párizs mellett aláírt dokumentum erőszakos békediktátumként megszüntette Magyarország integritását, és területei mellett elvette lakosainak jelentős részét is – mondta a polgármester, hozzátéve, ma már nincs olyan történész, aki ne úgy gondolná, hogy az első világháborút lezáró béke, a trianoni szerződés aránytalanul és igazságtalanul sújtotta a nemzetünket.

VSZ 0756 copy
A szomszédos országokat semmi más nem vezérelte akkoriban, mint hogy minél nagyobb zsákmányt szakítsanak ki az angyalok koronája alatt élő állam testéből.
– „Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni. A történelmi Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették” – idézte Bibó Istvánt a polgármester. – Fejet hajtunk, kifejezzük tiszteletünket az őseink előtt, akik egyik nap még magyar földön, másnap már egy idegen ország birtokán ébredtek, pedig egy tapodtat sem mozdultak. Mély hálával gondolunk rájuk, hogy kitartóan őrizték a magyarságukat a Partiumban és Erdélyben, a délszláv államokban, Kárpátalján, a Felvidéken és az Őrvidéken egyaránt.

VSZ 0742 copy
Ughy Attila kiemelte, hogy 2010-től – amikor sikerült elfogadni a kettős állampolgárság könnyített megadásáról szóló törvényt – nemcsak történetileg, kulturálisan és lelkileg mondhatja magát magyarnak több százezer határon túli honfitársunk, hanem már közjogi értelemben is.
A polgármester szólt arról is, hogy a trianoni emlékezetnek mindig mélyen és éberen kell élnie a magyarságban, de ma már nem dolgunk a szomorkodás, a düh, a harag és a kesergés.
– Ma már június 4-ének az ébresztő erejű emlékezetét kell átadnunk a következő generációknak. Ma már a tevékeny, teremtő erőt kell meglátnunk a gyalázatos történelmi dátumban. Aki így tesz, erősebb lesz. És aki erősebb lesz, az meg boldogabb.
A megemlékezés részeként az önkormányzat képviseletében Ughy Attila mellett Lévai István Zoltán alpolgármester, Molnár Ildikó címzetes főjegyző és Galgóczy Zoltán alpolgármester, a XVIII. kerületi Kormányhivatal nevében Pilcsák Csaba József hivatalvezető-helyettes helyezett el koszorút a Hargita téri Fadrusz-kereszt talapzatánál. Koszorúztak továbbá a kerület társadalmi és politikai szervezeteinek, egyesületeinek és intézményeinek a képviselői is.

VSZ 0772 copy