Játékudvarrá alakult a Bókay-kert

Írta:  B.Z. 2018.05.25.

A kerületi gyerekek örömére idén is megrendezték a helyi óvodák május 17-én az Angyalkert elnevezésű hagyományőrző játékudvar rendezvényt a Bókay-kertben.


Pestszentlőrinc és Pestszentimre húsz óvodája és kilenc tagóvodájának mindegyike képviselte magát egy-egy sátorral és különböző hagyományosnak mondható, tehát nem elektromos és nem is az általában megszokott játékkal az Angyalkert játékudvar idei rendezvényén. A hagyományos elnevezés már a játékok anyagára is illet, mert ezek az eszközök többnyire fából, textilből és egyéb természetes anyagokból készültek. Maguk a játékok pedig többnyire a népi hagyományokból erednek, avagy azokat idézik meg valamilyen módon.

VAA 8112 copy
Az olyan játékok, mint a dugóhalászat, a gólyalábazás vagy a diótörés, mindegyike egy-egy ötlet alapján született az elmúlt években. A kerület intézményeinek játékudvari eseményeit a helyi óvodák együtt szervezték azzal a céllal, hogy a gyerekek és a szülők közösen játszva töltsenek el egy délutánt kellemes környezetben, amelyhez a Bókay-kert ezúttal is jó helyszínnek bizonyult.
Az önfeledten játszó gyerekek, szülők és a szervező óvodák képviselői mellett megjelent a helyszínen Galgóczy Zoltán alpolgármester is, aki kiváló kezdeményezésnek nevezte az Angyalkert eseményét, amelyet évek óta igen nagy sikerrel rendeznek meg a kerület óvodái. Elmondta, hogy mindenki hozza a maga kreatív ötletű játékát, amelyek mindegyike a kézügyességre, illetve a hagyományok tiszteletére épít. Egyben erősíti az óvodák összetartozását, hiszen itt a gyerekek és a szülők együtt játszhatnak más óvodák hasonló érdeklődésű gyerekeivel és szülőivel.

VAA 8070 copy
A Bókay-kert játékudvarrá átalakult rétjén voltak, akik hétpróbát találtak ki a részvevőknek, mások fonalazást, gyöngyözést vagy minigolfot, de a Bóbita és az Eszterlánc óvoda sátránál például rögtönzött bábelőadáson is részt vehettek a gyerekek. A közeli Tomory Lajos Múzeum is a kertbe települt egy sátorral, ahova elhozta népi eszközeit, s végül még az eső sem szólt közbe, így mindenki jól érezte magát, amikor egyetlen nagy óvodává alakult a kert a szülők és a gyerekek örömére.