Hurrá Majális!

Írta:  Gönczöl András 2018.05.02.

Teltházas gépmajális az Új Tündérkert Étteremnél, több, mint húszezer látogató a Bókay-kert Rock-Majálisán.

 

A májusfa állítás hagyománygyűjteményéből kikívánkozott a szerelmes legény esete. Komoly szándékait egy, a kiválasztott lányka háza elé saját kezűleg felállított díszes májusfával gondolta bizonyítani, majd mindig sikerrel. Hasonló szeretet megnyilvánulás jelképeivé váltak a Bókay-kertben, illetve az Új Tündérkert Étteremnél a kerület lakosságának felállított díszes májusfák és az árnyékában május 1-én megrendezett Rock és Gépmajális. Az udvarlók itt is sikerrel jártak.

maj1

 
A nagyszámú látogató elcsábításának krónikája az Új Tündérkert Étterem, a valamikori Hofherr villa parkjából indult, ugyan is immár tizedik alkalommal idén is itt került megrendezésre május 1-én a Gépmajális. Háziasszonyi szerepében Császár Bíró Lilla köszöntötte a vendégeket, majd Vinczek György, kispesti alpolgármester és kerületünk képviseletében Hunyadi István városigazgató köszöntője követte. 

gm3


A szervező Hofherr-Dutra Emléktársaság tudta, mitől marad tátva a gyermekszáj, mitől csettintenek a felnőttek. A beindított hazai gyártmányú korabeli traktorok, teherjárművek, haszongépek duruzsolva bizonyították, az akkori szakemberek tudták, nem is akárhogyan, a dolgukat.
 
Generációs párbeszéd
 
Családok százai gyönyörködtek a gépmajális kiállított csodáiban. A veterán járművek olyan frissen kőröztek a környező utcákban, mintha most léptek volna le a gyártószalagról. Egy nagypapa lelkesen válaszolt unokája kérdéseire: Papa, te is ilyen traktorral dolgoztál? Papa, neked is volt ilyen kocsid? A papa kihúzta magát, majd büszkén válaszolt: Hát nem a kütyüket nyomogattam álló nap. Ilyen traktorral arattunk, és az öreg Trabant még mindig ott feszít a garázs sarkában.

 maj3


Az egész napos műsor fellépői között találtuk a Kispesti Művészeti Iskola rézfúvósait, a Tébláb néptáncegyüttest, amely minden kerületi rendezvény egyik fénypontja, és a lengyel vendégművészeket. A múlt tiszteletének jegyében koszorút helyeztek el Hofherr Mátyás emléktáblájánál. Volt délutáni tárlatvezetés és folyamatos gyermekprogramok.
 
Kertből kertbe
 
Virágba borított, szemnek kedves környezetben fogadta vendégeit a Rock-Majálist szervező
városgazdás csapat a Bókay-kertben.
A feldíszített májusfa ünnepi hangulatban egyenesedett ki, és már a magasból láthatta a Tébláb Néptáncegyüttes hangulatteremtő, fergeteges előadását, azt a Téblábot, amely a tánc és a társművészetek nyelvén nevelnek emberségre, szeretetre, a múlt tiszteletére.

maj2
 
A Bókay-kert kacskaringós útjai benépesültek, ez alkalommal Róma helyett minden út a nagy színpad felé vezetett. Az átlag életkor még igen alacsony szinten járt, ugyanis, ahogy Szarvas Attila alpolgármester is köszöntőjében mondta: - Nagycsaládosként jó és megnyugtató érzés látni, ahogy tömött sorokban érkeznek gyermekeik kezét szorongató anyukák, apukák, sőt nagyszülők. Legyen ez a majális is a családok ünnepe, melynek  szerves része lehet a számtalan gyermekprogram, mutatványosok serege. Már előadásra készen áll a Portéka Színpad társulata. Mit is kívánhatnék? Kerüljön a felejthetetlen események listájára a mai majális, zárta szavait az alpolgármester.
 
Barangolás az események sűrűjében  

Tizenhét év, több tízezer gyermeknéző áll a Portéka Színpad mögött. Élmény gazdag előadásuk a "Törökülésben" címet viselte, amelyet szófogadóan törökülésben  követték az apróságok. Az előadás bukéját az interaktivitás csak növelte.

Sokan felfedező útra indultak, ellenőrizvén, mit is kínálnak - ahogy egy lurkó fogalmazott - a kajások. A kínálat valóban A-tól Z-ig terjedt. Így, utólag megállapítható, olyan nem fordult elő, hogy sorban állás nélkül bárki is falathoz jutott volna. 

A Városgazda akadémiásainak bemutatóján már élére állt a nagyszámú közönség. A Street Dance csapat produkciója élvezetes, bájos színfoltja a programnak, az önvédelemre hajazó bemutatók magabiztosságot, komoly szakmai munkát igazoló eseménye volt a majálisi műsornak. Nem véletlenül ismertették a kapcsolat felvétel lehetőségeit, várhatóan sokan kedvet kaptak az akadémiai tagsághoz. És ha már kedvességről és bájról volt szó, akkor a SensDance Táncegyüttes előadására is illettek ezek a jelzők.

A Bókay-kert Rock-Majális programját szervező Városgazda Nonprofit Zrt. különleges figyelmet fordított a biztonsági előírásokra. Számtalan biztonságban jártas szakember ügyelt a folyamatos rendre. A szigorodó szabályok előírják a belépő vendégek számolását, amit folyamatosan el is  végeztek. A majálist látogatók száma reggeltől zárásig több, mint húszezer fő volt!  



A Rock-Majális elnevezés tizennégy órától kapott valós tartalmat, köszönhetően a Jump Rock Band-nek is. Derekasan ízelítőt adtak magyar slágerekből, megspékelve ismert külföldi dalok nagyon is odaillő részleteivel, sőt május 1- re, a munkások ünnepére egy "szakszervezeti" dalt, azaz a Beatrice Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás című nótáját is előadták hatalmas nézői kórus kíséretében.
Szemmel láthatóan a rockzene hatására beindultak az ide illő izmok is. A Highland Bastards ír folk-punk nótái egy valóságos dublini pub-ba varázsolták a sörivásban szintén gyakorlott hazai hallgatóságot. Ez a produkció is mozgásra ingerelt. 
A következő fellépőről, egy tehetségkutató versenyben ismerté vált Rocktenors formációról kiderült, tehetségükből semmit sem vesztettek.

maj5

Elérkezett az izomlazító krémek ideje, nem lehetett büntetlenül végig mozogni egy maratoni hosszúságú rock bulit. Ráadásul a Roy és Ádám Trió előadását is csak az tudta mozdulatlanul kibírni, aki otthon maradt. Mondani sem érdemes, a Trió is számolhatott a közönség kórus lelkes támogatására.
A koncertek velejáró eseménye az át- és beállási idő, egyik zenekar színpadról le-, a másik színpadra felpakol. Az ilyen szünetek sem teltek unalmasan. A vidámparki eszközöknél még hosszabb sorok alakultak ki, a gyermekek mindkét kezébe kedvenc falatok kerültek, és ne legyünk álszentek, apu is pótolta sörkészletét.

Ezek a fiúk sosem fognak megöregedni, mint ahogy a rockzene sem, mesélte egy Lord fejpántot, trikót viselő rajongó. Néhány év híján ötven éve nyomják az élvezetet. Az első Lordos akkordok után már több ezren csápoltak a színpad előtt, mellett és mögött. Parádés előadásuk még mindig tartana, amennyiben nem létezne a csendrendeleti szabály.