Erdélyi Ferenc (1904–1959) korának elismert festőművésze volt, képei madridi, brüsszeli és New York-i múzeumokban lógnak. 1936-ban tért haza Hollandiából, a következő évben megvásárolta és átalakíttatta Pestszentlőrincen a ma Herrich–Kiss villaként ismert épületet, melyben azonban mindössze másfél évig lakott. Kalandos és mozgalmas életének ez a Magyarországon töltött rövid időszaka volt az egyik legzaklatottabb.
Erdélyi Ferenc
Tehetsége már tizenéves korában megmutatkozott: 1919-ben vették fel a budapesti Iparművészeti Iskolába, ahonnan két év után a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett át.
1924-ben másfél éves külföldi utazásra indult. Egy évig élt és dolgozott Madridban, ahol önálló kiállítást is rendezett. Két képét a madridi múzeum vásárolta meg. Innen Algírba ment, ahol fél évig a helyi kormányzók és kancellárok portréit festette meg és 1925 nyarán jól sikerült kiállítást rendezett. 1925 szeptemberében hazatért Budapestre, de mindössze egy hónapot töltött itt, mert New Yorkba és Philadelphiába hívták, hogy kiállíthassák a képeit. Majd évekig Párizsban élt.
1927-ben bukkant fel itthon újra, amikor három képét mutatta be a Szinyei Merse Pál Társaság. „A vak harmonikás” című olajfestményével elnyerte a Barta Károly által felajánlott 400 pengős díjat. Márciusban feleségül vette Pusztafi Piroskát, egy grafikai szaküzlet tulajdonosának a leányát. Erdélyi még az év közepén Brüsszelbe költözött. Itt készült műveiből 1927-1928 fordulóján nyílt gyűjteményes kiállítása, amely átütő sikert aratott. 1933-ban Hágában átvette az Első Holland Szabad Festőiskola vezetését. Itt ismerkedett meg Ilse Sophie Leembruggennel, akit válása után feleségül vett. 1934 végén Hágában magyar kiállítást szervezett Szőnyi István, Bernáth Aurél, Aba-Novák Vilmos és mások részvételével. Hasonlóan illusztris nevekkel szerepelt együtt az 1935-ös brüsszeli világkiállításon is. A házaspár 1936 nyarán döntött a hazaköltözésről. Erdélyi nagy tervekkel érkezett, Budán kezdett építkezni, azonban Ilse 1936. december 11-én elhunyt.
Erdélyi Ferenc beletemetkezett a munkába és 1937. április elején megjelent regénye: a „Lejtő”. A szerző egy kis flandriai halászfalu lakóinak küzdelmes életét örökítette meg benne. 1937 folyamán megismerkedett harmadik feleségével, Wittmann Erzsébettel és villát vásárolt Pestszentlőrincen.
A pestszentlőrinci villa
A majorsági épületet a XIX. század végén egy reprezentatív, keresztirányú toldással a tulajdonos Herrich Leonia férje, Kiss István építész alakította át villajellegű nyaralóvá. Az épületet 1936 elején még Leonia használta. Tőle vásárolta meg 1937-ben Erdélyi Ferenc, hogy a maga igényeihez szabja: a földszintes épület tetőterének egy részét átalakíttatta. A felső szintre vezető lépcsőházat, fent előteret, szobát és WC-t terveztek, továbbá Erdélyi speciális igényeinek megfelelően képtárat, nagyméretű műtermet és teraszt alakítottak ki. A műteremből a teraszra nagy üvegportálon át lehetett kilépni. Ekkor kerítették be a kertet is. A lábazatos-faléces kerítés teljesen körbeölelte a Margó Tivadar utca 116–118. számú telket.
Ebbe a villába költöztette be Erdélyi Ferenc ifjú feleségét az 1938. július 18-án tartott esküvőjük után. Az asszony minden vágya a színészet volt, 1938 nyarán a Vígszínház egy évre ösztöndíjas tagnak szerződtette. Meghívták a Terézkörúti Színpadhoz is, ahol főszerepet kínáltak neki. A színházi kamara azonban úgy döntött, hogy nem játszhatja a primadonna-szerepet, ugyanis mint gyakorlatos színésznő, nem lehetett tagja a kamarának, ezért csak ott léphetett színpadra, ahol már szerződése volt, vagyis a Vígben. A döntés hátterében az 1938-ban elfogadott I. zsidótörvény húzódott meg, amely a szellemi és művészi pályáknál maximalizálta a zsidónak minősülő állampolgárok részarányát. A művészpár úgy érezte, hogy Magyarország nem becsüli meg a tehetségüket és veszélyben látták a jövőjüket, ezért a kivándorlás mellett döntöttek. Erdélyi Ferenc 1939. január 25-én adta utolsó hazai interjúját. „A festő rezignáltan mondja, hogy amikor ő hazajött Hágából, nagy terveket szőtt, le akart telepedni itthon, villát építtetett a Svábhegyen, életre szólóan bebútorozta a pestszentlőrinci kastélyt…”
A művész 1939 elején Londonba utazott, hogy megnyissa közös kiállítását Diego Riverával, majd felszállt a Le Havre-ból Southampton érintésével New Yorkba tartó «Paris» nevű francia óceánjáróra és végleg elhagyta Európát. Erdélyi Erzsébet végigjátszotta a Vígszínházban az évadot, majd 1939 májusában követte férjét Amerikába. A házaspár 1940-ben még New Yorkban lakott, majd elváltak útjaik. Ferenc felvette a „Francis De Erdely” művésznevet és Detroitba költözött. Itt ismerte meg negyedik feleségét, a magyar származású Edith H. Marcust. 1944-ben kötöttek házasságot a kaliforniai Santa Monicában. Ekkoriban ugyanis Erdélyi már művésztanár volt a Pasadena Art Institute School-ban. Később a Dél-Kaliforniai Egyetemen és a Los Angeles-i Jepson Art Institute-on is festészetet tanított. Az Egyesült Államokban végre igazán kiteljesedhetett, mind tanárként, mind művészként. Az itt töltött húsz év alatt 27 díjat nyert.
Erdélyi Ferenc alkotásai az első világháború utáni művészet útkeresését reprezentálták. Visszafordult a klasszikus mesterekhez, korai műveit példaképéhez, Goyáéhoz hasonlították, de érezhető bennük a németalföldi művészek hatása is. Jellemzően nagyméretű vásznakat festett, de amerikai évei alatt egyre inkább a grafika felé fordult. Témaválasztása és neorealista stílusa miatt már fiatalon az „emberi szenvedések festőjének” nevezték.
A villát az 1940-es években dr. Szekeres Endre nyugalmazott gazdasági akadémiai tanár bérelte Erdélyitől, majd a második világháború után államosították, és szociális bérlakásokat alakítottak ki benne. Az épületet 2015-ben megkapta a Tomory Lajos Múzeum, és a jelenleg is zajló felújítás befejeződésével 2018-ban átköltözik ide.
Pápai Tamás László
Tomory Lajos Múzeum
