Meg kell védeni az elért eredményeket

Írta:  P.A. 2018.03.23.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt a vendége Kucsák László országgyűlési képviselőnek a Polgárok Házában.

A Magyarországot érintő kihívásokról, az április 8-i országgyűlési választás tétjéről, az azzal a kapcsolatos politikai vitákról, közte az Európát érintő demográfiai helyzetről és a tömeges migráció kérdéséről is beszélt Kucsák László országgyűlési képviselő március 21-i fórumán ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője.

VAA 9692 copy


Bevezetőjében Kucsák László elmondta, hogy sorsdöntő választás előtt áll Magyarország.
- Sokkal több forog kockán, mint egy parlamenti választás. Gondoljunk csak vissza, hogy 2010-ben milyen állapotban lévő ország vezetését vette át Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya. A közös munka azóta elérteredményei nem szabad, hogy semmivé váljanak.
A képviselő felidézte, hogy közel 12 milliárd forint – az előző MSZP és SZDSZ égisze alatt tevékenykedő korábbi XVIII. kerületi vezetés által felhalmozott - adósságot vállalt át a kormány, aminek révén Pestszentlőrinc-Pestszentimre is fellélegezhetett.

VAA 9656 copy


- A nyolc év alatt közel húsz intézményt újítottunk fel. Köztereink újultak meg, sportfejlesztések valósultak meg. Küszöbön állnak olyan fejlesztések, mint a pestszentimrei gyermekorvosi rendelő felújítása, és három iskolában is lesz férőhelybővítés. Sokan költöznek a XVIII. kerületbe a kormány családtámogatási rendszerének is köszönhetően.
Kucsák László felvezetését követően Lomnici Zoltán csatlakozott az országgyűlési képviselő záró gondolatához, a bevándorlás, a migráció jelentette problémákhoz. Mindketten egyetértettek abban, hogy más kultúrákat képviselő migránsok kontroll nélküli megjelenése veszélyt jelent az országra, de veszélyt jelent Európára is. Az illegális bevándorlás összefügg a terrorizmus veszélyével, és ezért is fontos, hogy a magyar emberek eldönthessék, kivel akarnak együtt élni Magyarországon.

VAA 9601 copy


Lomnici Zoltán elmondta, hogy Európa számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy meg lehet e állítani a jelenleg zajló demográfiai mélyrepülést, a Magyarországot is érintő lakosságcsökkenést.
- A nem jó válasz erre az, amit az ellenzéki pártok is képviselnek, hogy más kultúrájú, vallású, integrálódni, asszimilálódni nem akaró személyeket hoznak be tömegesen. A másik válasz pedig az, hogy az őshonos európaiakat, családokat, illetve azokat, akik gyermeket vállalnak teljes vagy akár csonka családban, támogatni kell. Magyarországon ebben 2010 óta nincs hiány, de ez a nehezebb út.
Az április 8-i választásról szólva Lomnici Zoltán elmondta, hogy XVIII. kerületi lakosként büszke arra, hogy Kucsák László képviseli a parlamentben a kerületet.
- Fontos, hogy egy olyan ember legyen a képviselő, aki itt él, és nem egy politikai kalandor. Sorsdöntő választás lesz, de csak egyetlen pártszövetség van, a Fidesz-KDNP, amelyre megbízhatóan le lehet adni a nemzeti oldalra számító voksokat.