A járdafelújítási program valamivel több, mint másfél kilométer hosszúságú szakaszt érint a Lakatos-lakótelepen és a környező kertvárosi utcákban. Amint azt Kádár Tibor önkormányzati képviselő elmondta, az ő körzetében is évről évre javul a járdák állapota, és remélhető, hogy a felújítások révén 2020-ra elérik a százszázalékos állapotot.
![]()
– Tavaly tartani tudtuk a körzetben az egy kilométert meghaladó járdaszakasz felújítását, és az idén is 1570 méter új szakasz szerepel a tervekben. Ennek egyharmadát teszi ki a Lakatos-lakótelepen felújítandó, építendő járda, a többit pedig a kertvárosi utcák – fogalmazott Kádár Tibor. – A hagyományos aszfaltburkolaton kívül rendszeresen épül a körzetemben térkőjárda is. Ez tartósabb, s az esetleges javítások esetén könnyebb felszedni és visszahelyezni. Ezen 2018-ban sem változtatunk, a tereken, parkokban használjuk ezt a megoldást is.
Az önkormányzati képviselő a járdaépítésen túl azt is elmondta az idei tervekről, hogy a pályázaton nyert másfél milliárd forintnak köszönhetően lehetőség lesz szociális bérlakások felújítására is.
– Ezenkívül tervben van a Vörösmarty utca felújítása a teljes útburkolat cseréjével és egy kutyafuttató létesítése a Lakatos-lakótelepen. Tervezzük a közvilágítás bővítését, parkosítást például az Építő utca 20. és 22. között, a kertvárosban pedig úgynevezett zöld szigetek kialakítását.



