Közösen kell megoldást találni

Írta:  P.A. 2018.02.13.

 

Nem feledkezett meg a Nagykőrösi út és az Eke utca kereszteződésének biztonságosabbá tételéről Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata.

Az autós, a kerékpáros és a gyalogos forgalom megfelelő szabályozásával csökkenhet a balesetek száma a csomópontban, de amint azt Lévai István Zoltán elmondta, a közlekedési szakma egyelőre nem tudott megfelelő megoldást javasolni a problémára.

DSC09377 copy


– A kereszteződés adottságai nehezítik a megoldást, de az önkormányzat készíttet egy közlekedési tanulmánytervet, amely a terület rendezésének alapjául szolgálhat – tájékoztatott az alpolgármester, aki nemcsak a körzet önkormányzati képviselőjeként, hanem pestszentimrei lakosként is jól ismeri az Eke utcai kereszteződést. – A január 19-i halálos kimenetelű gázolás, illetve a megismétlődés veszélye is csak megerősíti a mielőbbi megoldásra való törekvésünket. Ez a kereszteződés rendkívül forgalmas, és több szempontból is veszélyes, mert buszmegálló, gyalogátkelő és vasúti átjáró is található itt. A Nagykőrösi út a főváros kezelésében van, a buszokat a BKK üzemelteti, így ezt a problémát közösen kell megoldani. Mindannyiunk érdeke, hogy rendbe tegyük a közlekedést a kereszteződésben.

DSC09421 copy