Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata minden évben kiemelt beruházásként foglalkozik a járdafelújítással. Az elmúlt évben csaknem 15 kilométer járdafelület újult vagy épült meg, amivel sikerült tartani az egy évvel korábbi ütemet. Idén az önkormányzat szeretné emelni a korábbi mennyiséget, és 20 kilométer járdafelület építését, rendbehozatalát tervezi.![]()
Az önkormányzat célja az, hogy a 2015-től 2019-ig tartó és mintegy 2 milliárd forintba kerülő járdaprogram végén a kerület minden részében biztonságosabb és kényelmesebb legyen a gyalogos közlekedés, és hogy sehol se legyen az átlagosnál rosszabb minőségű útszakasz.
Ne legyen hiányzó szakasz
Az ez évi járdaprogram Pestszentimrén indult el. A február második felében megkezdődő munka keretében először a Podhorszky utca elején készítik el a járdát.
– Örülök, hogy a körzetemben vette kezdetét az idei járdaprogram, mert itt is, mint Pestszentimrén sok helyen, nagyon sok az elhanyagolt, régi járda, illetve hosszú szakaszokon egyáltalán nincs is – mondta Bauer Ferenc önkormányzati képviselő. – Végig kellett gondolni, hol készüljön el a mostani programban a járda. A cél az, hogy legalább az egyik oldalon az utca teljes hosszában jó minőségű legyen. Azt a szemben lakók is kényelmesen használhatják, azonban szeretném elérni, hogy amint lehetőség lesz rá, néhány éven belül minden utcában legyen mindkét oldalon megjavított vagy új járda.
|
Az esővízzel is foglalkozni kell
|
A képviselő emlékeztetett arra, hogy az általa képviselt 13. számú választókörzetben három éve 800, két éve 1200, tavaly 1800 méter járda készült el.
– A 2017-es tervben 2500 méter szerepel. Ennek döntő többségét a balesetveszélyes és rossz minőségű szakaszok javítása, illetve az intézmények, óvodák, iskolák körüli járda felújítása teszi ki – tette hozzá.
Tartós minőség
A járdafelújítás menetrendjét az önkormányzat a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. szakembereivel közösen állítja össze. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a Podhorszky utcában kezdik meg a munkálatokat. A járdaprogram egy részét a Városgazda ügyfélszolgálatra beérkezett lakossági bejelentések alapján összeállított lista adja, a többit a képviselők által beérkezett igények alapján egyeztetik.
Az új járdák minőségi alapanyagokból készülnek. Nagyobb részben melegen hengerelt aszfaltburkolat készül, de ahol igény és lehetőség van rá, ott viacolorborítást kap a felület. Ez utóbbi élettartama hosszabb, ugyanakkor az aszfalt jobban bírja a téli megpróbáltatásokat, így például jobban ellenáll a tartós sóeróziónak.



