Szent László előtt is tisztelegnek

Írta:  K.Gy. 2017.05.10.

Valódi lovagi torna is lesz a Vasvári-fesztivál programjában.

Az 1848-as hangulat mindig garantált a Vasvári Pál Toborzó Fesztivál pestszentimrei eseménysorozatában, idén pedig – a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan – lovagi tornát is szerveznek június 3-án a rendezők.

VAA 9438 copy

A márciusi ifjú és a Rákóczi-szabadcsapatot vezető Vasvári Pál emléke előtt tiszteleg minden esztendőben a Vasvári Pál Toborzó Fesztivál a Pestszentimrei Sportkastély melletti területen. Az eseményt megálmodó és a mai napig koordináló Vasvári Pál Polgári Egyesület tagjai azonban az első pillanattól törekednek arra, hogy aktuális tematikát is adjanak a rendezvénynek.
– Ez idén egy valódi középkori lovagi torna lesz, amely a Szent László-emlékév apropóján került a programba – mondta Bauer Ferenc, az egyesület társelnöke.

Vasvári emlékezete

A fesztivál középpontjában természetesen továbbra is Vasvári Pál alakja áll.

Gyermekszínház is lesz

 

Délelőtt katonai alaki bemutatót láthatnak az érdeklődők, kora délután pedig a Szeleburdi Színház Jaj, de jó a szilvás gombóc! című előadására várják elsősorban a kicsiket. A vásárban körhinta, kovácsműhely és sok más érdekesség fogadja a látogatókat.


– A hagyományoknak megfelelően a református templom kertjében elhelyezett Vasvári-kopjafánál ünnepi megemlékezéssel kezdünk, majd átvonulunk a fesztivál helyszínére – tájékoztatott a társelnök.
Ott pedig 10 órakor igazi forgatag kezdődik. Ahogy megszoktuk, lesz hagyományőrző huszártábor, kézműves sátor, reformkori jelmezpavilon, részt vesz a rendezvényen a Magyar Honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a tűzoltóság is. Közben a színpadon egymást váltják a fellépők: a Dohnányi zeneiskola fúvószenekara, az MH Budapest Helyőrségi Zenekar, a körösfői Rákóczi néptánccsoport és a Tébláb művészeti iskola táncosai, valamint a Városgazda Utánpótlás Akadémia sportolói.

Este az Edda zár

– Izgalmasnak ígérkezik az a show, amelyben a tűzoltók élesben mutatnak be egy oltást – avatott be Bauer Ferenc. – A színpadi programot este Dér Heni, a Gesarol és végül az Edda koncertje zárja.
A fesztivál fontos eleme évek óta a főzőverseny, amelyre még lehet jelentkezni. Az eseménynek rangot ad, hogy ilyenkor adják át az egyesület által alapított Vasvári-díjat, amelyet olyan közéleti személyek vagy civilek kaphatnak meg, akik sokat tettek Vasvári Pál emlékének ápolásáért.

VAA 2916 copy