Lúdvacsora a PIK-ben

Írta:  T.L. 2018.10.31.

A Vasvári Pál Polgári Egyesület idén is megrendezi a hagyományos Mártonnapi Lúdvacsorát.

A Vasvári Pál Polgári Egyesület idén is megrendezi a hagyományos Mártonnapi Lúdvacsorát, amely az egyesület egyik legnagyobb eseménye. November 10-én a PIK-ben találkoznak este 7 órakor az egyesület tagjai és barátai, hogy együtt egy jót szórakozzanak.

DSCN5890 copy

Márton napkor lúd dukál, jó kövér! A 6. Márton napi lúdvacsora most is jó szórakozást ígér Pestszentimrén, ahová természetesen, nemcsak pestszentimreiket várnak. Hozza magával párját és barátait is! – invitálják a Vasvári Pál Polgári Egyesület vezetői az érdeklődőket.

-Az est folyamán a Retro Express zenekar biztosítja a színvonalas zenét – mondta lapunknak Bauer Ferenc, az egyesület társelnöke. – A program igen színes: a Kőszobor Társulat műsorában bemutatja a Kárpát-medence népeinek dinamikus néptáncait, köztük a kis-magyarországi Szatmár, valamint Erdély Mezőség, Kalotaszeg és Küküllő-mente tájegységeinek autentikus, virtuóz legényes tánckultúráját. Minden évben nagy érdeklődés a rendezvény iránt, amely egyben az egyesület egyik legnagyobb eseménye, mert itt nemcsak jókat lehet beszélgetni baráti társaságban, de jót lehet táncolni is késő éjszakáig. Szerencsére, minden évben teltházunk van, bizonyára így lesz az idén is.