Az esemény aktualitását az adta, hogy 130 éve született Prokopp Sándor, az 1912-es stockholmi olimpia aranyérmes sportlövő bajnoka, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, a BEAC sportlövője, a kerület díszpolgára.
A kerületi diákokon túl megtisztelte a megnyitót Karácsony András, a BEAC elnöke, s Ughy Attila polgármester. Ott volt az 1964-ben elhunyt bajnok fia, s az unokája is. Megnyitójában Ughy Attila elmondta, hogy a kerület örömmel ad otthont az olimpiai bajnok életéhez, nevéhez fűződő minden emléknek, mint például a Zila cukrászda falán, az egykori Szemere-lövölde helyén állított márványtáblának is. Karácsony András hangsúlyozta, hogy a klub büszke lehet arra, hogy az első aranyát, Prokopp Sándorét még újabb öt követte az olimpiai játékok eddigi története során.
Mikrofonhoz lépett a bajnok fia, László is, aki szép gondolatokkal emlékezett meg az édesapjáról. Elmondta, nem is érti, miért lett ő sportlövő, hiszen oly békés ember volt, senkit nem tudott volna bántani... Ott volt a hallgatóság soraiban az unoka, az egykori újságíró kolléga, Prokopp Dóra is, hogy teljes legyen a család...
A nagy érdeklődésre számot tartó, értéket közvetítő tabló-tárlat várja a látogatókat. A Prokopp-dicsőségen túl, az ELTE és a BEAC közös történetének legszebb, legérdekesebb pillanataiba is betekintést kaphat a látogató.
A kiállítás június 2.-áig látható a Múzeumsarok kiállítóhelyen, a Szent Lőrinc sétány 2. alatt. Nyitva tartás: kedd–péntek 14.00–18.00, szombat 10.00–14.00.