Hős tengerészek emlékezete

Írta:  K.Gy. 2018.06.22.

A kerületi áldozatok előtt is főt hajtottak.

Az első világháború kerületi hőseinek emléke előtt is tisztelegtek annak a küldöttségnek a tagjai, amely részt vett június első hétvégéjén a horvátországi Pulában a haditengerészeti temetőben tartott ünnepségen.

h3

h2

h4

A filmnek és a nemrég Budapesten rendezett kiállításnak köszönhetően sokan csodálkoztak rá arra, hogy az elsüllyedt Titanic utasainak mentésére elsőként a legközelebb tartózkodó RMS Carpathia, az Osztrák–Magyar Monarchia flottájának tagja sietett. Bizony, ma egyre kevesebbünk tudatában él az a tény, hogy Magyarország nem is olyan régen még fejlett kereskedelmi és hadi célú hajózást folytatott. A magyar haditengerészet eredményeire igyekezett felhívni a figyelmet a Vasvári Pál Polgári Egyesület, amely 2014-ben Montenegróban, az SMS Zenta 1914-es elsüllyedésének helyszínén koszorúzást és emlékúszást szervezett. A megemlékezések és az emlékhelyek létrehozása érdekében folytatott diplomáciai egyeztetések végigkísérték az első világháború centenáriumának négy évét.

Mi történt a Szent Istvánnal?

Az SMS Szent István csatahajót Fiumében építették, 1915-ben állították hadrendbe, és 1918. június 10-én az olaszok ellen folytatott küzdelemben kapott végzetes torpedótalálatot. A hajó roncsait régebb óta vizsgálják, a 2008-as kerek évforduló óta egyre nő iránta a hazai érdeklődés. A kerületünkben élő Lomnici Zoltán alkotmányjogász, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kezdeményezésére két éve az Országgyűlés június 10-ét a hősi halált halt tengerészek emléknapjává nyilvánította, tavaly pedig a magyar kormány emlékhelyet létesített a pulai haditengerészeti temetőben. Az emlékmű avatásán Lomnici Zoltán mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vett.
Idén, a világháború befejezésének 100. évfordulóján, június 10-én magyar diplomáciai követség utazott Pulába, s a koszorúzási ünnepségen kerületi küldöttség is részt vett: Lomnici Zoltán és Tóth Kálmán önkormányzati képviselő, a Vasvári egyesület társelnöke, aki 2008 óta foglalkozik az SMS Zenta és a haditengerészet további első világháborús emlékeinek felkutatásával, s aki sportvitorlázóként maga is gyakran hajózik az Adrián. A részvétel célja volt az is, hogy a kerületi küldöttek a háború pestszentlőrinci és pestszentimrei hősei előtt is tisztelegjenek.
– Száz esztendővel ezelőtt fejeződött be az első világháború. Mivel a történelmi Magyarország területén 3,5 millió behívót küldtek ki, szinte minden család érintett volt, és sokaknak ez még ma is fájdalmas emlék. A szárazföldi és tengeri harcokban 660 ezer magyar esett el, és másfél millióan sebesültek meg. Kétszázra tehető a kerületünk családjait érintő hősi halottak száma – fogalmazott Lomnici Zoltán.
A diplomáciai küldöttség koszorúzott Sukošanban és Olaszországban, a Doberdó-fennsíkon is.

Centenárium a kerületben

Az első világháború befejezésének centenáriumához kapcsolódó megemlékezések egyik fontos eseményét a kerületben szervezik majd.
– A békekötés évfordulójához kapcsolódóan október végén, november elején egy országos eseménynek ad helyet a kerület – avatott be Tóth Kálmán. – A Kossuth téri emlékműnél megemlékezést és koszorúzást rendezünk, a Szent Lőrinc-telepi Nyúl-dombon pedig egy hadijátékot, amely a doberdói ütközetet idézi majd fel. A helyi kápolnában istentisztelettel zárjuk az eseményt.
A kitartó munka meghozta a gyümölcsét, úgy tűnik, a montenegrói helyszínen is remény van egy emlékhely létrehozására.
– A parton egy kápolna áll, azon szerettünk volna már korábban egy emléktáblát elhelyezni – mesélte Tóth Kálmán. – A montenegrói diplomácia nem járult hozzá ehhez, mivel korábban ellenséges országnak számítottunk. Most azonban, hogy ez az ország is NATO-tag lett, és az uniós csatlakozás küszöbén áll, új diplomáciai lehetőségek nyílnak meg.
Az adriai kutatások szintén folytatódnak.
– Az első világháború idején rengeteg kereskedelmi hajót rekvirált és állított saját szolgálatába a hadsereg – idézte fel a Vasvári egyesület társelnöke. – Ezekből sokkal több süllyedt el, mint a hadihajókból. Róluk is szeretnénk majd megemlékezni.

h5

h8