Most már bejött a buli

Írta:  Róth Ferenc 2017.04.20.

Több száz érdeklődő a Fitt Akadémián a Sportkastélyban.

Második alkalommal rendezte meg a Városgazda Utánpótlás Akadémia a Fitt Akadémia elnevezésű szabadidősport-napot, amelyre minden korosztály képviselőit várták az egészség, a mozgás, a tánc jegyében.

20170408 172907 copy

Már a Pestszentimrei Sportkastély parkolójában kiderült, hogy jóval nagyobb az érdeklődés, mint amilyen tavaly volt. A szervezők elmondása szerint akkor az általuk reméltnél kevesebben látogatták el a Fitt Akadémiára. Hiába, az újat, még ha jó is, szokni kell...
– Tavaly kissé szomorúan vontuk meg a mérleget, mert jóval kevesebben jöttek el, mint ahogy azt vártuk. Úgy tűnik azonban, hogy az első rendezvény mégiscsak benne maradt a fejekben. Mert még csak délelőtt van, de már most is sokan jönnek, jól fogynak a jegyek – újságolta örömmel Blocosz Adrienn, a Városgazda Utánpótlás Akadémia szabadidő-szakosztályának vezetője, aki az idén is oroszlánrészt vállalt a szervezésben.

Lehet utánozni!

S nem csak abban, mert a nap folyamán megmutatta, hogy nemcsak „hirdeti az igét”, az egészséget, hanem tesz is érte. Minimum húszperces bemutatót tartott, miközben a kihangosított mikrofonjával diktálta is az ütemet, a ritmust.
Hogy tényleg nem fáradt el „lihegősre”, arról a mikrofonhang csalhatatlan bizonyítékot adott. Legalább ötven hölgy – ifjabb és idősebb, soványabb és ducibb – csinálta azt, amit Adrienn diktált, mutatott nekik.

20170408 190740 copy
A végén csak annyit mondott, hogy rendszerességgel mindenki gond nélkül végig tudná csinálni ezeket a gyakorlatokat.
Nosza, hölgyeim, ki lehet próbálni!

Boldog nagyi, boldog Petra

A rendezvényt Lévai István Zoltán, a kerület sportéletéért felelős alpolgármester nyitotta meg, aki a lehető legérzékletesebb szlogennel fordult a vendégek felé.
– Mivel ezt a rendezvényt Fitt Akadémiának hívják, itt ma csak fitt lehetsz! – mondta, hozzátéve, hogy szerinte sikertörténet előtt áll a kezdeményezés, mert egyre többen figyelnek a mozgásra, a kiegyensúlyozott életvitelre.
Köztük az idősebbek, a nagymamák, nagypapák is. Például Drabik Petra nagyszülei. Igaz, ők nem sportolni jöttek el a csarnokba, hanem a számukra legfontosabb, az unoka kedvéért.
A rendezők ugyanis itt és ekkor tartották meg a pólóíró pályázat eredményhirdetését, s a zsűri az egyik kategóriában a Darus utcai iskola „művészének”, Petrának a pólórajzát tartotta a legjobbnak.
Nála boldogabb embert nehezen lehetett volna találni a Sportkastélyban.
Illetve, bocsánat, mégis. A két nagyszülőt, akik büszkén mesélhetnek majd az unokájuk aranyérméről.

Tánc a kincsekkel

Az iskolák közötti rajzpályázatban is a Darus lett a legjobb, a diákjai ugyanis háromszáznál több rajzot, egészen pontosan 305-öt küldtek be.

A profik


BÉRES ALEXANDRA. Kétszeres fitnesz világ- és Európa-, valamint többszörös magyar bajnok. A Gilda Max-fitneszhálózat szakmai igazgatója, a Súlykontroll program vezetője. Aerobic-step mesteredző, s nem mellesleg a kiváló sportsebész, dr. Béres György lánya.


KATUS ATTILA. A Pécsi Sasok aerobikformáció egykori vezére. A magyar válogatott tagjaként triókategóriában hatszoros világ-, kétszeres Európa-bajnok, valamint az aerobik-világjátékok győztese. Személyi edző és aerobikoktató, életmód-szakértő és jógaoktató.


Közben a színpadon mozgók sorában mindenkiből kettőt láthattunk, pedig természetesen senki nem ivott egyetlen kortyot sem... A „duplázásnak” az volt az oka, hogy kismamák hátukon a kincsükkel, az alig néhány hetes-hónapos babájukkal mutatták be tornájukat, a Kanga-tréninget.
Több sem kellett a színpad előtt nézelődő „társnőiknek”, az ő lábuk is elkezdett járni, kicsinyeik nagy örömére.

20170408 144631 copy

Sztárok is voltak

Ahogy telt az idő, úgy lett egyértelmű: a tavalyi rendezvény kellett ahhoz, hogy az idén már sikere legyen a Fitt Akadémiának. Blocosz Adrienn néhány órával később arról számolt be, hogy „túl vagyunk a háromszáz vendégen, s messze még a vége”.
Bizony, messze volt, hiszen az ismert nevek, a sztárok ekkor még fel sem léptek. Amikor aztán megérkeztek a színpadra, megmutatták, mi a „tuti”, hogyan kell felébreszteni a testet, s miként lehet felpörgetni a légzés- és a pulzusszámot. Béres Alexandra és Katus Attila ezúttal is hangos sikert aratott.
Lehet, hogy valóban sikertörténet lesz a Fitt Akadémia...?