Kispest és Pestszentlőrinc 1873-tól 1909-ig közigazgatásilag egészet képezett.
A különválás 1907-ben indult, majd 1910-től Pestszentlőrinc önálló nagyközséggé alakult át azzal a fő indoklással, hogy nyaralótelep jellegű, míg Kispest munkások lakta település. (Kispest 1922-ben városi rangot kapott.)
Pestszentlőrinc lokálpatriótái büszkén emlegették, hogy településük 30 ezer lakosával Magyarország legnépesebb nagyközsége, amelynek „egy fillér adósága sincs”. Azonban az infrastruktúra fejlesztése, többek között a vízvezeték, utak, oktatás az adott nagyközségi keretek között megoldhatatlan feladat volt, a várossá válást külső tényezők is siettették.

Pestszenterzsébet, Kispest és Pestszentlőrinc területét egy közösen építendő főgyűjtőcsatornával kívánta bekapcsolni a vármegye Budapest hálózatába. Ez természetesen anyagilag is érintette az említett településeket.
Kispest indítványozta, hogy csatolják vissza városukhoz a községet. A kispesti kezdeményezés mellett újabb szorító tényezők sodorták a települést a várossá válás felé. Törvényjavaslattervezet született arról, hogy a nagyobb és gazdagabb községek anyagiakkal segítsék a szegényebb vidéki társaikat. Ezért a tennivalókat két síkon kellett szervezni. Egyrészt ki kellett védeni Kispest érveléseit a beolvadás előnyeiről, és bizonyítani kellett, hogy a község elég anyagi és szellemi erővel rendelkezik ahhoz, hogy városi rangon intézze ügyeit.
Pestszentlőrinc memorandumot állított össze arról, hogy milyen hátrányokkal járna az egyesítés. A Pestszentlőrinci Hírlap 1929. július 5-től november 3-ig részletekben közölte a terjedelmes művet.
A várossá alakulást azonban több váratlan esemény zavarta meg. Kirobbant a világtörténelem legpusztítóbb gazdasági válsága, valamint Kuszenda Lajos, a község főjegyzője és munkatársai parcellázási botrányba keveredtek. A zavaros ügyek tisztázására a vármegye fegyelmi biztost küldött a településre, és dr. Balogh Géza, főügyészt bízta meg a főjegyzői feladatokkal.

Kispest számára létkérdés volt, hogy Pestszentlőrinc megyei várossá alakulása előtt bizonyos területeket visszaadjon. Ebből a szorításból már nem lehetett veszteség nélkül kibújni. Nem az volt a kérdés, hogy Lőrinc ad-e át területet, hanem csak az, hogy mennyit.
Kispest 1000 holdas követelésére 220-230 holdas választ adott, amelyet a szomszéd kénytelen-kelletlen elfogadott. Az átadásra kerülő terület lakatlan, a község szempontjából távol eső fővárosi és Szemere-birtok volt. Ennek fejében Kispest véglegesen lemondott minden területi igényéről, egyesítési tervéről, mentesítette Pestszentlőrincet a főgyűjtőcsatorna építésének költségeitől. Egyenesben volt a község, már csak a városi rang elérése volt a cél. Kispest állta a szavát és nem gördített akadályt a szomszédos település várossá válásának útjába.
1932. május 10-én Pest vármegye közgyűlése is teljesíthetőnek találta Pestszentlőrinc kérését, és „engedélyezés végett a Belügyminiszterhez pártoló előterjesztést tett”. A várakozás hosszú hónapjai következtek. Szinte mindenki bízott a kedvező döntésben. Hideg zuhanyként érte a pestszentlőrincieket a belügyminiszter elutasító határozata. „Község maradunk” – közölte szomorúan a Pestszentlőrinci Hírlap 1934. december 4-i száma.
Az átalakulás hívei ezek után a kivárás taktikáját alkalmazták. Az elutasító határozatot jóval később, 1935. május 23-án terjesztették a képviselő-testület rendkívüli közgyűlése elé. Időközben javult az ország pénzügyi helyzete, a község lélekszáma mintegy hatezer fővel tovább gyarapodott és Preszly Elemér, az ügyet jól ismerő főispán 1935 tavaszától belügyi államtitkárként tevékenykedett a minisztériumban. A közgyűlés tudomásul vette az említett elutasító határozatot, és újból kérelmezte a várossá alakulást.
A többéves szakadatlan munka meghozta gyümölcsét. A Belügyi Közlöny 44. száma 1935. november 3-án pár soros közleményben adta hírül: „Pestszentlőrinc nagyközség 1936. január elsejével megyei várossá alakulhat.
A város alakuló közgyűlését 1936. január 2-én dr. Ney Géza vármegyei főjegyző nyitotta meg. Majd ugyanarról a helyről, ahonnan 25 évvel korábban az önálló nagyközség képviselőit köszöntötte, üdvözölte Pestszentlőrinc megyei város képviselő-testületét. Két nappal később 1936. január 4-én a közgyűlés három pályázó közül közfelkiáltással dr. Balogh Gézát választotta Pestszentlőrinc városának első polgármesterévé. A testület 44 választott és 44 virilista (legtöbb adót fizető) képviselőből tevődött össze.