Tíz-tíz füzet mindenkinek

Írta:  2016.08.19.

Harmadik éve segíti az iskolakezdést ingyenes füzetcsomaggal Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata.

A 10-10 füzetből álló összeállításra az állami és az egyházi intézmények tanulói egyaránt jogosultak, így a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által fenntartott iskolák tanulóin kívül négy másik intézmény – a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola, a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium – általános iskolás diákjai is.


Jövőre is tervezik


Galgóczy Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a füzetcsomag összeállítása és kiosztása önként vállalt pluszfeladata az önkormányzatnak, és örül annak, hogy ezt a vállalást ebben az évben is teljesíteni tudják.

fuzet
– A családokra minden tanévkezdéskor jelentős anyagi teher hárul. A legtöbb család költségvetését már egy gyereknél is megterheli a tankönyv- és füzetcsomagok, valamint az egyéb iskolai eszközök beszerzése. Ha nem is nagy segítségről van szó, mindenképpen jelzi azt a szándékunkat, hogy a lehetőségeinkhez mérten megkönnyítsük a tanévkezdést. A jövőben is szeretnénk biztosítani a füzetcsomagot, mert a kerület vezetésének szívügye az oktatás, így amiben tudunk, igyekszünk segíteni az iskoláknak és a diákoknak is.


Évfolyamhoz igazítva


A csomagok az igényeknek megfelelően évfolyamonként más-más füzeteket tartalmaznak, összeválogatásukban a KLIK szakemberei segítettek. Azt, hogy pontosan mekkora összeget takarít meg egy-egy család a füzetcsomagokkal, nem lehet megmondani, mert egyrészt függ az általános iskolás korú gyerekek számától, másrészt a füzetek ára is különböző. Egy kiskereskedésben vásárolt jobb minőségű füzet természetesen drágább, mint a hasonló célra, de olcsóbb kivitelben gyártott és valamelyik nagy üzletlánc áruházában kapható. Annyi bizonyos, hogy az önkormányzat csomagja, mint az elmúlt két évben, idén is jobb minőségű termékekből áll.
A füzeteket augusztus 25–26-án szállítják ki az intézményekbe, és a tanév első napján átvehetők.

Színes, egyedi borítók


Az ajándékba kapott füzetek borítója évek óta egyedi tervezésű. A különféle típusú füzetek borítóit, ahogy korábban, ezúttal is az előző tanévben kiírt „Kedvenc tantárgyam” rajzpályázat – zsírkrétával, filctollal, színes ceruzával készített – legjobb munkái díszítik. A négyzethálós, vonalas stb. füzetek külseje eltérő, így a tanulóknak nem kell a matricák böngészésével foglalkozniuk ahhoz, hogy ne keverjék össze például az irodalomfüzetet a matematikával.