Az önkormányzatiság 25 évének felidézését ki mással is kezdhetnénk, mint az 1990-es rendszerváltozás utáni első polgármesterrel, Molich Endrével? A közéletben aktívan mindössze 4 évig tevékenykedő, ma 69 éves kerületi vezető legfőbb sikerének azt tartja, hogy a bizonytalan idők ellenére konszenzuskereséssel nem csupán működőképes maradt a kerület, de adósságot sem halmozott fel.

A rendszerváltozás legnagyobb illúziója talán az volt, hogy sokan komolyan hitték, a szocializmus bukásával azonnal könnyebb lesz az élet.
– Emlékszem, 1992-ben megkérdezték tőlem, hogy mikor lesz vége a rendszerváltásnak, s amikor erre azt válaszoltam, hogy 40-50 évig fog tartani, nem is értették, mire gondolok – mesélte a két évtizedes történetet Molich Endre. – Pedig legalább két generációnak kell felnőnie, hogy a régi reflexek, beidegződések teljesen a múltba vesszenek. A Kádár-rendszer legnagyobb bűne ugyanis az volt, hogy leszoktatta az embereket a felelősségvállalásról, és azt az illúziót keltette bennük, hogy az állam illetve az állami hivatalok majd mindent megoldanak. A saját érdekeik képviseletére szinte teljesen képtelenek voltak az emberek.

Csendes passzivitás

A kilencvenes évek közgondolkodásának illusztrálására felidéz egy pestszentimrei példát.
A kerület két része az egyesítés ellenére egészen másként fejlődött 1990 előtt. Éppen ezért egy Pestszentimrén a városrész infrastruktúráját is érintő fejlesztésről tartott fórumon megkértem a jelenlevőket, hogy 15 perc szünetet tartva gondolják végig, mit tartanak a legfontosabbnak a település jövője, megújulása érdekében. Az ötletek összegyűjtéséhez kiraktam egy urnát, ám az negyedóra múlva is üres volt. A válasz úgy hangzott: azért választottuk meg magukat, hogy felelős döntéseket hozzanak. Egyszerűen akkoriban legfeljebb a tiltakozásig jutottak el az emberek, de a kezdeményezésről leszoktatták őket. A szocializmus alatt az volt a közfelfogás, hogy úgysem lehet beleszólni a dolgokba, majd megoldják a problémákat fentről.
Molich Endre ugyan SZDSZ-es politikusként lett a kerület vezetője, de pártpolitikusnak soha nem tartotta magát.
– Az első önkormányzati választáson csupán a képviselőket választották (egyéni és listás alapon), majd az így kialakult helyzetben a testület a tagjai közül választott polgármestert. Én az SZDSZ és a Fidesz támogatásával indultam a 15-ös választókerületben. Mivel akkoriban a Kádár-rendszer lebontásának legharcosabb képviselője a liberális párt volt, elfogadtam a támogatásukat. Ehhez pedig be kellett lépni a pártba. Ám elég hamar kiderült, hogy olyan feltételeket állítanak, amelyek távol állnak az elveimtől. Éppen ezért 1992-től a párt munkájában már tevőlegesen nem vettem részt, s 1994-ben, a mandátumom lejártával kiléptem az SZDSZ-ből.

A közös nevező

A XVIII. kerületben azonban egyik párt sem jutott többséghez 1990-ben, így konszenzussal választottak a képviselők maguk közül polgármestert, és ez a konszenzusra törekvés a négy év alatt végig jellemezte Molich Endre tevékenységét.
A megválasztásomat az akkori Fidesz is támogatta, így kaptam többséget, ám a testületi üléseken nem volt automatikus a Fidesz támogatása, gyakorta éppen az MDF-fel összefogva fogadtunk el javaslatokat, rendeleteket. Ehhez mindig meg kellett találni azt a közös nevezőt, amit valamelyik másik párt is elfogadhatónak érzett.

Tanulóévek

Mivel 1948 és 1990 között lényegében nem működött önkormányzatiság, hiszen a helyi tanácsokat is az MSZMP irányította, az önkormányzatok feladatköre is tisztázatlan volt.
A lelkesedés hatalmas volt, ám a hatáskörök szétosztása menet közben történt, jelentős kötélhúzások közepette a fővárossal. A közigazgatásban sem rendelkezett senki gyakorlattal, az adminisztráció pedig leginkább a feladatok tologatásában volt érdekelt, nehogy felelősséget kelljen vállalni bármiért is. Nyolc-tíz éves aktákkal találkoztunk a hivatalban. Éppen ezért mindenre konkrét határidőt adtam, ezzel lerövidítve az ügyek elhúzódását. Ugyanakkor az első testületi ülésen, ahol megválasztottak, azt kértem, ne határozzunk semmiről, hanem koncepciókról beszéljünk, hogy fel tudjuk mérni, ki miként képzeli el a kerület jövőjét.
A negyedszázaddal ezelőtti időszakra emlékezve ezen a téren is sok naivitást érzett Molich Endre.
A nagy terveket hallva felhívtam a figyelmet arra, hogy az önkormányzati munka cirka 95 százaléka közigazgatási, jogalkalmazói tevékenység, s csupán a maradék 5 százalék a fantázia megvalósítása. Azt is menet közben kellett tisztázni, hogy melyek a polgármester feladatai, és melyek a testületé, a bizottságoké. A legfontosabb célunk az volt, hogy a kerület működőképességét megőrizzük, az intézmények zavartalanul dolgozzanak, a város üzemeltetése kielégítő legyen. Akkoriban nem voltak uniós támogatások, és hiteleket sem vettünk fel, addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. A legbüszkébb arra vagyok, hogy tartozás nélkül zártuk a négy évet, miközben hozzánk jártak más kerületekből tanulni. Ellenünk nem volt egyetlen alkotmánybírósági beadvány sem, a bizonytalan években is teljesen jogszerűen működtünk.

A zavarostól távol maradt

Mindezt úgy érte el, hogy távol tartotta magát az átmenetre jellemző zavarosban halászástól.
– A vállalkozásom alaposan megszenvedte a polgármesteri tevékenységem miatt kiesett időt, hiszen annak irányítására már nem maradt lehetőségem és energiám, ki kellett lépnem a társaságból. Más cégek elszaladtak mellettünk, így amikor 1994-ben visszatértem az üzleti világba, nem rendelkeztünk olyan referenciákkal, mint mások. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy közéleti szerepet vállaltam, hiszen a hőskorban vezethettem a kerületet, és az eredmények igazoltak bennünket. Úgy érzem, megteremtettük a kerület fejlődéséhez szükséges alapokat, amiből az utánunk jövők profitálhattak.