Az elmúlt szombatján és vasárnapján a Sportkastélyban rendezték meg az idei táncsport országos bajnokságot, amelyen az ifjúságiaktól kezdve a felnőtteken át, egészen a kerekesszékesekig mindenki bemutatta a tudását, nagy közönségsiker mellett.
Higgyük, hogy a vége felé közeledik a tél, és a sportolók ismét a szabadban edzhetnek, versenyezhetnek. Így vannak ezzel a Malév SC íjászai is.
Háromgólos (30-27) vereséget szenvedett szombaton este a PLER-Budapest a Lőrinci Sportcsarnokban a jobb erőkből álló Tatabányától.
Mozgalmas, sőt izgalmas tavasz előtt áll a PLER-Budapest kézilabdacsapata. Az utolsó előtti helyre szorult zöld-fekete „ificsapat” célja nem lehet más, mint hogy bent maradjon az első osztályban.
Az úszó diákolimpia január 12-én megrendezett budapesti döntőiben a kerületi kiválóságaink is vízbe szálltak, és nem is akármilyen eredményeket értek el.
Életének 61. évében elhunyt Várady Béla, harminchatszoros válogatott, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, aki a kerületben, Pestszentlőrincen lakott.
Január első hetében megkezdte a felkészülést a bajnoki folytatásra a PLER-Budapest kézilabdacsapata.
Kerületünk lakosai az idén is számos ingyenes sportolási lehetőség közül választhatnak.
Immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Bókay-kertben a Malacvágtát, amelyre az önkormányzat és a Lőrinc 2000 SE jóvoltából kerülhetett sor. A nyolc futam mintegy 200 indulója izgalmas versenyeket vívott egymással.
Vereséggel zárta ugyan szezont a PLER-Budapest csapata, de összességében az mondható el, hogy valami megmozdult a lőrinci csapatnál, hiszen ma már számolni kell velük az ellenfeleknek.