A kapitány nem azért tette fel a bal lábát a Syma csarnok éttermében a mellette lévő székre, mert udvariatlan, netán „neveletlen” ember, hanem azért, mert a pontosan egy évvel ezelőtti térdszalag-szakadását a mai napig nem feledhette el teljesen.
– Egy éve történt, január 14-én, a Balatonfüred elleni meccsen. Egyetlen rossz mozdulat volt csupán, ami azonban azzal járt, hogy hosszú időre kivontam maga a forgalomból. Tállay András doktor úr azt mondta, hogy egy év kell a tökéletes gyógyuláshoz, ennyit azonban nem adhattam magamnak. Korábban kezdtem el az edzéseket, s az egyéves „jubileumra” már rendben vagyok. A játékkal nincs gondom, csak annyi maradt meg, hogy kényelmesebben tudok ülni, ha felteszem a lábam. Nem is ez a lényeges, hanem az, hogy bent maradjunk az első osztályban, s végre el tudjuk felejteni ezeket a zűrös hónapokat.
A harapós kedvért
Mi tagadás, aki más egyesületbe igazolt az elmúlt időszakban, az nem a lőrincieket nézte ki magának, mert itt inkább a gondok, semmint a remények voltak többségben. A Fradival kötött fúzió megszűnte, a sok eligazolás, a merésznél is merészebb fiatalítás, az edzőváltás (Zsiga ment, Hutvágner jött), a sikertelen, szinte pont nélküli ősz azt jelezte, hogy az előző idényben magabiztosan ötödik PLER az idén a levegőért küzd majd, nem pedig a felsőházért…
– Tisztában voltunk ezzel mi is, tudtuk, mi vár ránk. Az őszünk nagyobbik fele valóban gyenge volt, a hajrát azonban meg tudtuk nyomni, így bízhatunk abban, hogy a rájátszás után, ha nem is ünneplünk majd, de azt mondhatjuk, hogy sikerült. Érvként most a csapategységet kellene felemlegetnem, de ez nem volna igaz. Az majd a meccsek előtt, az öltözőben dől el, amikor készülődünk, s egymás szemébe nézünk. Akkor lehet megmondani, hogy mennyire leszünk harapósak. Most meló van, sok. Napi két edzés és kondi, meg minden olyan, ami megalapozhatja ezt a harapós kedvet.
Élet-halál meccsek
Ha a PLER bajnoki folytatását nézzük, vannak olyan meccsek, amelyeket meg kell nyerni az üdvösséghez, és vannak elveszíthetők.
| Menetrend Február 8.: Tatabánya (otthon), február 22.: Mezőkövesd (o.), március 1.: Cegléd (i.), március 5.: Veszprém (i.), március 8.: Orosháza (o.). |
– Látjuk, tudjuk ezt. Nincs mese, a Mezőkövesdet, a Ceglédet, az Orosházát le kell győzni, ezek lesznek az élet-halál meccsek, hogy minél több pontot vigyünk a rájátszásba. A Szeged és a Veszprém elleni találkozóval úgy vagyok, s gondolom, a srácok is, hogy kimegyünk, kihozzuk magunkból a maximumot, és amit ezzel el tudunk érni, azt teljesítjük. Ez a realitás, nekünk most a tabella alsó fele az izgalmas, de ahogy az eddigi felkészülés során érzékelni tudtam, mindenki előtt az lebeg, hogy bent kell maradni. És ez meg is lesz ez…
Jó úton járnak
Amikor egy csapatnál eljön a fiatalítás időszaka, az ifjakat építik be a stabil öregek mellé. A PLER-nél azonban senki nem találhat öreget.
| Más jogsija van A csapatkapitány az összekötő kapocs a csapat és a klub vezetősége között. Ha például netán késne a járandóság, ő szól az érdekükben… Akkor is szerephez jut, amikor a pályán fel kell lépnie valamelyik csapattársa mellett. Ő odamehet a játékvezetőkhöz, ő „szájat nyithat”, neki más jogsija van, mint a többieknek. „Az más kérdés – mondta Bakos –, hogy a játékvezetőket ez nem mindig hatja meg.” |
– Nálunk még az öreg is fiatal. Az új edzőnk, Hutvágner István a juniorok mestere volt, s hozta magával a fiait. Ők lettek többen, így érthetően nekik kellett, kell megszabni a csapat arculatát. Még akkor is, ha a csapatkapitány korosabb náluk, és akkor is, ha a harminc körül járók a rutinosabbak. A két korosztály ötvözetéből kell az edzőnknek olyan csapatot kialakítania, amelyik egyrészt sokfutásos és fiatal, másrészt a rutinnak köszönhetően a legjobb döntést tudja hozni a fontos, kritikus pillanatokban. Nem egyszerű, de jelentem, jó úton járunk…
