Ahol hétvégeken általában kemény férfiemberek, kézilabdázók dobálják a hálószaggató gólokat, s „borítják” fel nem egyszer egymást is, ott most a lehető legcsinosabb hölgyek és lánykák, valamint elegáns urak és fiatalemberek mutatták be a tudásukat „talpig elegánsban”, egymáshoz jószerivel hozzá sem érve.
Közkinccsé tenni
Az új sportágnak nem nevezhető, de mindenképpen feltörekvő, maguknak egyre nagyobb hírnevet kivívni szándékozó táncsport közel ezer képviselője népesítette be a küzdőteret, a valóban elegánssá és exkluzívvá varázsolt Sportkastélyban. A rendező, a Magyar Táncsport Szövetség, bár nem veti fel a pénz, kitett magáért, ahogy mondani szokás, ügyelve az apró részletekre is. A közönség pedig úgy hálálta meg mindezt, hogy szinte „teleülte” a Sportkastély lelátóit. Buzdította azokat az egyesületeket, azokat a sportembereket, akik a felkészültségük és a teljesítményük alapján teljes joggal nevezhetők így. Mert a szó szoros értelmében sportemberek ők.
Nem véletlen, hogy ezt az elismertséget szeretné még jobban közkinccsé tenni a hazai szövetség tíz hónapja megválasztott elnöke, a martfűi illetőségű, a kunszentmártoni körzet országgyűlési képviselője, Sági István is, aki elnökként is, édesapaként is jelen volt a versenyen.
Kondi is, mosoly is
-Sok feladatunk van, de ha fontossági sorrendet állítok fel, akkor a legeslegelső, hogy igazi sportágként kezeljenek bennünket, úgy tekintsenek ránk, mert ez az, a szó szoros értelmében – mondta az elnök.
Az igazságát a táncosok támasztották alá, déltől, késő estig. A versenyprogramok nem csupán keringőkből álltak, hanem a fizikailag legmegterhelőbbekből, a latin-amerikai táncokból is. Ha ehhez hozzászámoljuk, hogy egy-egy versenytánc bemutatási ideje 1 perc 40 másodperc (100 másodperc), akkor összevethetjük például az atlétika egyik „gyilkos” számával, a 800 méteres síkfutással, amely után nem egyszer bizony támogatni kell a célba érkezőket… Vita sem férhet hozzá, hogy a bájos mosolyokon és kecses mozdulatokon túl a kiváló állóképességet, magyarán a kondit is fel kell vinnie magukkal a táncparkettre a pároknak.
Utánpótlás és diplomácia
Sági István az utánpótlás-nevelést és a sportág nemzetközi életében történő, az eddigieknél jóval aktívabb részvételünket tartja elsődlegesnek.
-Az utánpótlás-nevelés szükségessége, gondolom, önmagáért beszél. Szélesebbre kell nyitni a kapukat a fiatalok előtt, mert táncolni mindenki tud is, szeret is. Azt mindenki magával hozza, csak éppen fel kell ébreszteni benne a tánc, a ritmus szeretetét, mert az örök. S ha ezt a gondolatot tovább fűzöm, nincs is olyan mesze tőle a nemzetközi életbe való aktív részvételünk szükségessége. Tudom, az olimpiai programba bekerülni rendkívül nehéz, de természetesen a nemzetközi szövetségünk „naponta” tárgyal a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, ennek a lehetőségéről. Tudnivaló, hogy csak hosszú út vezethet el addig, de végső célként akár ez is megnevezhető. Gondoljon csak bele, milyen szép lenne, ha magyar edzők, mesterek által kinevelt magyar táncosok is ott lehetnének az olimpiai játékokon…
A fenti mondat akár a táncsport szövetség szakmai és sportdiplomáciai programja lehet.
S ha már önkényesen „megalkottuk” a szövetség programját, hadd álljon itt az is, hogy mit gondol Sági elnök úr a sportágról, s miért lehet abba beleszeretni?
-Azért is könnyű szeretni, mert akik csinálják, akiket lát a közönség, azok fiatalok, csinosak, intelligensek, tudnak viselkedni.
Csupa öröm lehet a táncos lábúaknál elnöknek lenni…
