Megállíthatatlanul menetel Valkusz Máté, kerületünk kiváló ifjú teniszezője, aki sikert sikerre halmozott ebben az idényben.
Pintér Béla, a SZAC elnöke emlékezik Füles Györgyre.

PSK fent, SZAC lent

okt. 02, 2024
Az elmúlt hétvégén rendezett 11. forduló nem hozott különösebb változást a BLSZ II. osztályában, már ami a két kerületi csapatot illeti.
Nagy csatát vívott az új edzőt, Hutvágner Istvánt is a „soraiban” tudó PLER és a Cegléd a bajnokság 10. fordulójában. Az összecsapáson remek hangulatban szerezte meg első két pontját a fővárosi csapat.
A mély gödörben lévő PLER-Budapest kézilabdacsapata a hétvégén sem tudta megszerezni az első bajnoki pontjait.
A sikertelen bajnoki szereplés miatt a PLER-Budapest vezetősége elköszönt Zsiga Gyula eddigi vezetőedzőtől.
Balogh Gábor olimpikon is együtt futott az Országos Diáksport Napon a Kondor iskola diákjaival.
Ahogy mondani szokták, nem tudja elkapni a fonalat a PLER-Budapest kézilabdacsapata.
Az ötödik bajnokiját is elvesztette a PLER-Budapest, így továbbra is pont nélkül áll a tabellán.
Szeptember harmadik vasárnapján, 22-én harmadik alkalommal rendezték meg a Bókay-kertben a Sportízelítőt.