Egyéves születésnapját ünnepelte augusztus 9-én a Lőrinci Kertelő Közösségi kert. Az Agora Lokálpatrióta Egyesület és a Kertelő az ez alkalomból tartott összejövetelen bemutatta a 35 önálló veteményest és a közös fűszerkertet.
A kárpátaljai Técsőről érkeztek vendégségbe középiskolások a Vasvári Pál Polgári Egyesület meghívására.
Két hónapon át tart az idősek egészséges életmódjának támogatása érdekében létrehozott programsorozat, amely augusztus 4-én az egészséges táplálkozásról szóló előadással vette kezdetét. Az Egészségmegőrzés időskorban című rendezvénynek a szervező Somogyi László Szociális Szolgálat ad otthont.
Az elmúlt hét vasárnapján két egyházi személyiség köszönt el a kerülettől, búcsúzott el a hívektől. Orbán Kálmán és Gável Henrik élete, papi pályája vett új fordulatot a pestszentlőrinci és pestszentimre szolgálat után.
Önkéntesek segítségével újult meg a Pitypang óvoda. A homlokzat pályázatnak köszönhetően kapott új színt.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Kossuth téri református templom lelkészei idén nyáron is kiveszik a részüket a nyári táboroztatásból.
Benke Istvánt, az Árpád-házi Szent Margit katolikus templom plébánosát is kerestük, mondja el, mivel tölti a nyarat, jut-e ideje utazásra, kikapcsolódásra.
A papokat, az atyákat, a lelkészeket túlnyomórészt – mondhatni, szinte mindig – munka közben, a templomok oltáránál látjuk. Akkor, amikor közszereplők. Nyáron azonban ők is lazítanak egy kicsit.
Életének 88. évében elhunyt dr. Brenner Jánosné Becker Zsuzsanna okleveles építészmérnök, aki többek között a Lakatos úti lakótelep egyik tervezője volt.
Elhunyt Virág Csaba (1933–2015) kétszeres Ybl-díjas okleveles építészmérnök, aki más munkái mellett a Havanna-lakótelep tervezője volt.