Kettős jubileumot ünnepeltek szeptember 29-én Pestszentimrén a vasútállomáson, illetve környékén. Éppen 130 éve nyílt meg a lajosmizsei vasútvonal, és 30 éve alakult meg az erre az alkalomra ünnepséget rendező Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság.
Kétszer futott be a nosztalgia vonat – délelőtt Lajosmizsére menet, délután onnan jövet - a Pestszentimrei állomásra. A Széky Társaság, immár harmadik alkalommal rendezte meg, idén önkormányzati támogatással, a Pestszentimrei Nosztalgia Napot, ami igen gazdag programot kínált a vonatimádó nosztalgiázóknak. Pándy Tamás, a társaság elnöke és csapata, hónapok óta szervezte a jubileumhoz méltó ünnepséget, amelyben volt zene, tánc és ének, sőt a vasutat, vonatot hozsannázó vers is. A vasútállomás mögötti területet, a Vasút utcát, erre az alkalomra lezárták, kis színpadot építettek, hogy zavartalanul „menjen” a program kora délutántól késő estig. A helyi óvodások és iskolások mindent beleadtak vidám, kedves produkcióikba. Zárásként pedig este, Soltész Rezső nosztalgiaműsora táncoltatta meg népes közönségét.
![]()
![]()
![]()
Előtte azonban befutott az imrei állomásra az egész nap várva várt nosztalgiavonat, amelyet százak fogadtak, köztük az önkormányzat vezető is. Ughy Attila polgármester nem először találkozott a szerelvénnyel ezen a napon, hiszen ő már kora reggel felszállt rá a Nyugati Pályaudvaron, hogy Ócsáig utazzon.
-Nagy élmény volt utazni ezen a míves módon összerakott különös hangulatú szerelvényen – mondta. – Végig nosztalgiáztam Ócsáig, hiszen máskor, civilként is szívesen felszálltam rá.
Lévai István Zoltán alpolgármester is többször utazott már a lajosmizsei járaton. Azt is elmondta lapunknak, hogy az állomás környéke hamarosan megszépül, közösségi parkolót hoznak itt létre és a vasútállomás épülete is megújul, a váróteremben pedig szeretnének egy Pestszentimrét bemutató állandó kiállítást létre hozn. Most, ezen a napon is láthattunk régi képeket a városrészről és a régi mozdonyokról a Széky Társaság jóvoltából. A Vasút utcában a gyerekek legnagyobb örömére, a helyi Gép és Eszközgyűjtő Baráti Kör által megmentett régi mezőgazdasági gépeket, köztük az Imrén élő 84 éves Szekeres József által bemutatott száz éves cséplőgépet is, kipróbálhatták az érdeklődök.
A nosztalgia nap fergeteges közös tánccal és tűzijátékkal zárult.



