Bringás reggeli a Kossuth-téren

Írta:  T.L. 2019.05.15.

Kakaós csigával, almával és üdítővel fogadták a Kossuth téren a biciklivel érkezőket május 8-án az önkormányzat sportreferensei.

Sokan jöttek egyedül, gyerekkel, szülővel vagy nagyszülővel, regisztráltak a kijelölt standnál, elfogyasztották az ajándék reggelit, kitöltöttek egy-egy tesztlapot, és mentek tovább a dolgukra.

VAA 9160 copy

VAA 9174 copy

VAA 9181 copy

 

Reggeli ezúttal is, mint az elmúlt években, reggel hét és kilenc óra között várták a bringásokat. Varga Judit Veronika sportreferens, elmondta lapunknak, hogy eredetileg 6-ra, hétfőre hirdették meg az akciót, de a rossz időjárás miatt áttették szerdára, amikor végre ki is sütött a nap hosszú esőzések után.
-Azért biztonságképp hétfőn is itt voltunk, a mostoha időjárás ellenére is jöttek is vagy tízen, de azért szerdán a jó időre ennek többszöröse, mintegy hetvenen – tájékoztatta lapunkat. Lévai István Zoltán alpolgármester ugyan kocsival érkezett, de mint elmondta ő is nagy biciklis.
-Ha időm engedi, inkább biciklire ülök, és a kerületben kerekezek, mert kerékpárutakban nem állunk rosszul, sőt az elkövetkezendő években még jobban fogunk állni. Nagy terveink vannak, azt szeretnénk, ha innen a belvárosba is biztonságosan el tudnánk jutni két keréken vagy a Duna partra… - tette hozzá, majd szót váltott az ideérkező bringásokkal, gyerekekkel és felnőttekkel.
Varga Judit Veronika sikeresnek tartotta a tavaszi bringás reggelit, amit megismételnek ősszel, szeptember 19-én.