Kincset érő esővíz

Írta:  G.A. 2019.05.15.

Több mint ezer kerületi lakos pályázhatott sikeresen esővízgyűjtő tartályokra az önkormányzatnál.

 

Több mint ezer pályázót értesített levélben Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata ezzel a szöveggel: „Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Házi esővízgyűjtés elnevezésű felhívásunkra benyújtott pályázatát elfogadtuk.” A tartályokat a Piac téri sátornál személyesen is átvehették az érintettek május 11-én.

IMG 20190511 112736

A személyes átvétel lehetőségének sikere már közvetlenül a reggeli kezdés után nyilvánvalóvá vált. A pályázók hosszú sorokba rendeződve türelmesen vártak. Az önkormányzat munkatársai Dömötör István alpolgármester vezetésével a feladatokat megosztva tették a dolgukat. Voltak, akik a személyi igazolványokat és a lakcímkártyákat ellenőrizték, és voltak, akik átadták az esővízgyűjtő tartályokat. Ez utóbbiak közé tartozott az alpolgármester is.

– Másfél óra alatt négyszáz 310 literes esővízgyűjtő tartály talált gazdára –tájékoztatott Dömötör István. – Kiszámíthatatlan volt, hányan döntenek a személyes átvétel mellett. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik türelmesen kivárták az újabb szállítmányt, amely rövid időn belül meg is érkezett.
Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy miért élhettek a véltnél kevesebben a házhoz szállítás lehetőségével.
– Elképzelhető, hogy figyelemmel kísérték az időjárás-jelentést, amely szerint a jövő hét elejétől esőzés várható. Ismert tény, hogy földünk ivóvíz-tartalékai sajnos csökkennek, ennek ellenére az ivóvíz felhasználása rohamosan nő. Az ivóvíz drága kincs, s ha csapvíz helyett, mondjuk, a locsoláshoz esővizet használunk, amikor ez megoldható, jelentősen csökkenthetjük környezetünk terhelését. Az önkormányzat e célból hirdette meg a pályázatát.
Azokat a kerületi lakosokat, akik nem vették át május 11-én a tartályokat, egy újabb levélben értesítik arról, hogy mikor várható az ingyenes házhoz szállítás.
Befejezésként egy várakozó hölgy tapasztalatát osztom meg az olvasókkal: „Néhány alkalommal magam is esővízzel locsoltam a muskátlikat, hálából a legszebb arcukat mutatták be.”