Színes programok a baptistáknál

Írta:  R.F. 2019.02.22.

A nőkre, a családokra is gondolnak programjaikban az imrei baptisták. Márciustól decemberig színes a naptáruk.

 

Évről évre gazdagabbak a pestszentimrei baptisták által kínált programok, amelyek között mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Az is, aki „csak” jól akarja érezni magát a hittársai körében, s az is, aki lelki elmélyülésre vágyik. Háló Gyula lelkészt az idei menetrendről kérdeztük.

VAA 9367 copy

– Bizony nehezen jegyezhető meg első olvasásra a programkavalkádjuk… Kérem, segítsen eligazodni, s kezdjük a saját eseményeikkel. Kilenc hónap, 12 program, igazán megkeresik a híveket.
– Nem tétlenkedünk. Meggyőződésünk, hogy a hívekkel való szoros kapcsolattartáshoz szükség van arra, hogy állandó „randevúink” legyenek. A lényeg az, hogy március 10-én lesz az első rendezvényünk, ekkor nőnapi istentiszteletet tartunk a Nemes utcában, aztán, egy nagyot ugorva, december 22-én a nyugdíjasainknak szeretnénk kellemes órákat szerezni.
– De hát hol van még az…
– Odébb, de márciustól minden hónapban lesz „valami”, csupán a júliust és az augusztust hagyjuk ki. Lesz anyák napi rendezvény, lesz családosok hétvégéje, miként közös kirándulás és hálaadó nap is.

 

Ezekkel kezdenek


Március 10. Nőnapi istentisztelet
Április. Hétvégi táborozások fiatalokkal
Május 5. Anyák napi istentisztelet
Május 12. Közösségi nap: az önkéntesek köszöntése
Június 2. Pedagógusnapi ünnep, hálaadás a pestszentimrei pedagógusokért
Június 6–8. Családosok hétvégéje Balatonföldváron

 


– Ezeken túl milyen eseményekre készülnek?
– Természetesen részt veszünk a baptisták országos rendezvényein és táborozásain. Ezek érthetően elsősorban a nyári hónapokra esnek, így vehetnek minél többen részt rajtuk. A két gyújtópont Tahi és Soltvadkert lesz. Mindkettőt ismerjük már, s tudjuk, az idén sem fogunk csalódni. Lesznek ott férfiaknak, illetve nőknek szóló konferenciák, s augusztusban nem feledkezünk meg az államalapításról sem.
– Népszerű a pestszentimrei felekezetek Egy út mentén elnevezésű programsorozata…
– Reméljük, az lesz az idén is. A katolikusokkal, a reformátusokkal és az evangélikusokkal karöltve rendezzük meg a húsvéthajnali keresztutat, szeptemberben pedig a hagyományos családi és közösségi napot a Sportkastélyban. S hogy el ne feledjem: aktív részesei leszünk az imrei civilek által szervezett eseményeknek is.