Érteni is a hitet

Írta:  R.F. 2019.09.05.

Új plébános szolgál a Szent Erzsébet-templomban.

Új pap szolgál augusztus 1-jétől a pestszentlőrinci Szent Erzsébet- plébániatemplomban. Erdős Attila ezt megelőzően Tahitótfalu plébánosa volt, ahol öt esztendőn át látta el az ottaniak lelki szolgálatát. A kerületbe újonnan érkezett atyával beszélgettünk.

VAA 7277 copy

VAA 7290 copy


– Mondjon néhány szót magáról. Mely plébániákon szolgált, mielőtt a kerületbe jött?
– Budapesten születtem 1976-ban, s itt kezdtem a papi szolgálatomat. Káplánként Albertfalván, ahol a Don Bosco Katolikus Általános Iskolában tanítottam, majd Tahitótfaluba kerültem, az első önálló helyemre. Onnan helyeztek át ötévnyi szolgálat után vissza, Budapestre.
– Mennyiben más egy tanító pap élete, mint egy „nem tanítóé”?
– Igazából sosem voltam „tanító pap”. Albertfalván volt a plébánia területén egy katolikus általános iskola, ahol többet tanítottam, mint Tahitótfaluban, ahol csak állami iskola volt, heti egy hittannal. Itt, Lőrincen, a plébánia területén világi hitoktató tanít, ebben az idén nem tervezek változást. Ennyiben más lesz az életem, de egy pap életében nem a tanítás a fő.


Érezzék jól magukat


– Egyelőre ismerkedik az új plébániával. Mit tapasztalt, milyenek a hívek, milyen változásokat tervez? Magyarán: milyen feladatok várnak önre?
– A hívek nagy szeretettel fogadtak, hiszen már jó ideje oldallagosan látták el a plébániát a Pestszentlőrinci Főplébániáról. Egy másik, nagy plébánia mellett nem tudtak annyi energiát fordítani Erzsébettelepre, amennyit a hívek igényeltek. Sok mindent lehet tehát csinálni, de ma még kevés a konkrét tervem. Nem tudom, minek örülnének a hívek. Az biztos, hogy télig meg kell oldani a templom fűtését, mivel tavaly tönkrement a régi, s amúgy is elavult, drágán üzemeltethető. Most dolgozunk a megoldáson, s bízom benne, hogy a kivitelezés is lezajlik novemberig. Emellett a hangosítást kell megoldani, mert az nagyon visszhangos. Fontos, hogy aki eljön a templomba, jól érezze magát, és értse is, ami ott történik. Ezért nem csak technikai eszközökkel lehet sokat tenni.
– Bizonyára lelki kapcsolattal is…
– Igyekszem a liturgia méltó végzésével, igényes prédikációkkal tenni a hívek élő istenkapcsolatáért. Szintén ezt a célt szolgálja, hogy szeptembertől vasárnaponként kilenckor lesz mise, ami sokkal több embernek jó, mint a délutáni időpont.


Foglalkozni a gyerekekkel


– Gondolom, elsődleges célja a hívek felé fordulás.
– Természetesen, hiszen sok a család és a gyerek Erzsébet- és Bélatelepen. Szeretném őket összefogni családos közösségekben, s a gyermekekkel is foglalkozni a misék alatt és után. Erre már vannak lelkes önkéntesek, remélem, hogy a lelkesedésük sokáig megmarad. Fontosnak tartom, hogy aki templomba jár, értse is a hitét. Ezért felnőttek számára is lesz hittan, folytatódnak az eddigi bibliaórák. Szomorú, hogy évek óta nem volt gyerekek első áldozása Erzsébettelepen, ez ellen mindenképpen tenni kell. Az is biztos, hogy a hittanon és a miséken kívül is kell foglalkozni a gyerekekkel. Lesznek számukra kirándulások, foglalkozások, lesz filmklub és sok minden más is. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy nem kell agyonzsúfolni programokkal az egyházközséget.


Aki keresi, megtalálja


– Úgy hallom, nyit az emberek felé…
– Olyannyira, hogy néhányan már tudják, hogy nem kell a kapunál csöngetni, elég, ha a bejárati ajtón kopognak. Ha itthon vagyok, nyugodtan bejöhet hozzám bárki... És én sokszor itthon vagyok. Szívesen elmegyek a hívekhez is, ha valaki az otthonában szeretne beszélgetni velem, de a templom elé mindig is kimegyek a misék után.
– Ez valóban a „nyitás politikája” lesz…
– Így van, így lesz ez jól. A plébánia telefonját bárhol fel tudom venni, ahol van internet, ugyanígy az e-maileket is bárhol el tudom olvasni. Aki keres, megtalál, én pedig keresem, hogy megtaláljam azokat, akik nem keresnek engem. Ez a legfontosabb.