A keresztyén egységért imádkoztak Körösfőn

Írta:  Péntek László 2018.02.07.

Kalotaszegi testvérvárosunk, Körösfő református lelkészek sorát adta már a világnak. Ők most együtt ünnepeltek otthon.


Az Amerikai Egyesült Államok Graymoor nevű helységében élő Paul Wattson anglikán lelkipásztor 1908-ban a keresztyének egységéért álmodta meg és hozta létre az Imahetet, amit minden év január 10. és 25. között tartottak, Szent Péter székfoglalásának, valamint Pál megtérésének tiszteletére. 1966-ban az Egyházak Világtanácsa kiterjesztette ezt az egész világ keresztyénségére. Minden évben közösen választanak bibliai igét, anyagát az idén a karibi keresztyén testvérek állították össze, akik a holland, amerikai, ango , francia gyarmatosítóknak köszönhetően valóságos rabszolgasorban sínylődnek , sorsukat keresztyéni alázattal élik, és várják szabadulásukat. Központi igéje így hangzik :
„Jobbod , Uram, dicső az erőtől….” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz./Kiv 15,6).

P1060848


Körösfőn az idén január 22 -27. között szervezték meg az imahete, mely 28-án,vasárnap úrvacsoravétellel összekötött istentisztelettel zárult. Igét hirdetett Korpos Orsolya lelkipásztor. Amint azt megtudtam nagytiszteletű Károly Károlytól, Körösfő lelkipásztorától, a presbitérium úgy határozott, hogy ez alkalomra hazahívja a faluból elszármazott papjait, hogy az imahét keretében ők tartsák az istentiszteletet, utána elmondhatják életük alakulását, sikereiket és nehézségeiket, melyek felmerültek szolgálatuk során. Nagyon jó elgondolás volt, hiszen aki csak tehette. és ideje engedte, elfogadta a felkérést, esténként a zsúfolásig megtelt imateremben áhítattal hallgatták a hívők a falujukból elvándorolt „fiuk” igehirdetéseit . Az elmúlt negyven évben több mint tíz körösfői fiatal választotta a lelkipásztori hivatást, melyre oly büszke Körösfő református népe. Íme azok, akikre a falu büszke:
Korpos Orsolya a Károli Gáspár Református Egyetem elvégzése után jelenleg a Budapest –Svábhegyi református gyülekezetben szolgál.
Kántor Attila 1998-ban kezdte el szolgálatát mint segédlelkész Marosvásárhelyen az alvárosi gyülekezetben, majd Tordatúrra kerül, mely után Nagyernyében szolgált. Jelenleg Marosvásárhely felsővárosa gyülekezetének lelkipásztora, Maros- Mezőségi Egyházmegye esperese .
Bódizs Miklós Kolozsváron a Református püspökségen mint segédlelkész-titkár kezdte meg szolgálatát, majd Középlak és Magyarlapád következett. Jelenleg Hátszeg Szórványgyülekezetében teljesít szolgálatot.
Mihály János 1995-ben végezte el teológiai tanulmányait és ettől az időponttól Magyargyerővásárhelyen végzi felelőségteljes szolgálatát.
Mihály Lajos 1982.ben végzi a teológiát, Marosvásárhelyen a Vártemplomban segédlelkészként szolgált, melyet követően Detrehem-telepre került. 2006. október 1-től a Tordai Református Egyázmegye esperese.
Korpos István lelkipásztornak 1982-ben a Küküllőmenti Mája volt az első szolgálati helye, majd Nyárádszentimre és Désfalva követett, jelenleg Dicsőszentmártonban végzi szolgálatát.
Kántor Csaba 1980-ban kezdi meg szolgálatát Gerendkeresztúron , majd Szásznyíresre került . Jelenleg Parajdon végzi szolgálatát.
Péntek Márton 1982-ben püspöki kinevezéssel Galacra a Missziós Egyházhoz kerül, az ország öt déli megyéjében elszórtan élő reformátusok lelki gondozását végzi, majd Melegföldvár és Magyarszovát következett. Jelenleg a Szamosfalvi Református Egyházközségben szolgál, melyhez még Köles és Szopor reformátusai is tartoznak .
Ne feledkezzünk meg lelkész halottainkról,akik becsülettel teljesítették szolgálatukat:
Péntek Béla 1982-ben Kolozsváron a Hídelvei Református Egyházközségben szolgált, 1985-ben fájdalommal búcsúztunk tőle a körösfői temetőben .
Mihály János Magyarpalatkán kezdte meg szolgálatát 1996-ban, majd Vajdakamarás és Kalotaszentkirály következett ahol tíz éve adta vissza lelkét teremtőjének és várja a feltámadást .
Az utánpótlás:
György Szabolcs harmadéves, Lukács Róbert pedig első éves hallgatója a Kolozsvári Református Teológiának .
Kívánjuk, hogy Isten áldása kísérje felelősségteljes munkájukat!