Egymáshoz közeledő felekezetek

Írta:  Róth Ferenc 2017.12.01.

A kerületben is sikeres volt a reformáció emlékéve.

Vitathatatlan, hogy a búcsúzni készülő év legkiemelkedőbb egyházi eseménysorozata a Reformáció 500 volt, amelynek keretében számtalan programot rendeztek és kínáltak a kerületben. Szarvas Attilát, az egyházi ügyekért felelős alpolgármestert a reformáció ünnepi évének a tapasztalatairól kérdeztük.

VAA 3258 copy

– A kerület és az önkormányzat is érthetően kitüntetett figyelemmel kísérte a Reformáció 500 emlékévet. Kérem, emelje ki a legjelentősebb eseményeket és azokat, amelyek iránt a legnagyobb volt az érdeklődés.
– Valójában mindegyik eseményt végigkísérte a hívek figyelme és szeretete. Természetesen valamennyi protestáns felekezet tartott megemlékezést az év folyamán. Csak példaként, a teljesség igénye nélkül említem meg, hogy a ganzkertvárosi és a pestszentimrei református egyházközség októberben nagy sikerű koncerttel ünnepelt, a Kossuth téri reformátusok pedig augusztusban zarándoklatot tartottak, akárcsak a szemeretelepi hívek. Érezhetően összefogott a felekezet, mindenki hozzá akart tenni valamit a Reformáció 500 eseménysorozatához. Ma már, túl a kiemelt ünnepi istentiszteleteken, elmondható, hogy nagy sikerrel, érdeklődéstől kísérve.

Időutazás buszban


– Feltehetően nagy figyelmet szenteltek az ünnepi év során a fiataloknak. Megfordítva a kérdést: tapasztaltak-e kitüntető figyelmet ebben a korosztályban?
– Örömteli módon igen. Ezért is töltött el minket boldogsággal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum és a Reformáció Emlékbizottság mozgókiállítását az országjáró körút első állomásaként két napon át a kerületünk láthatta vendégül a pestszentimrei Nemes utcában. A színes, érdekesen összeállított történelmi anyag, amely ma is járja az ország településeit, elsősorban a fiatalok körében volt népszerű. Sokan jöttek, sokan voltak kíváncsiak arra, hogy lehet-e újat megtudni a reformációról egy autóbuszban… A tapasztalatok és a látogatók száma arról árulkodott, hogy lehet és érdemes.
– Mennyiben más, mennyiben új ez a buszba költöztetett időutazás?
– Talán annyiban, hogy az autóbuszbusz zárt terében még inkább elmélyülhetnek a látogatók a reformáció történetében. A tárlat filmekkel, várostörténeti információkkal, kiállítási anyagokkal és tárgyakkal hozza még közelebb a látogatókhoz a félezer éve útjára indult és azóta a mindennapjainkba beépült megújulási mozgalom, a reformáció értékeit.

Ezrek a Sportkastélyban


– Talán a 2017. évi programok csúcspontjának nevezhető a Sportkastélyban megrendezett, Szeretetre reformálva nevet viselő egyházi nap. Mit tudott hozzátenni ez a rendezvény a Reformáció 500 amúgy is jó híréhez?
– Örömteli, hogy az egyházak és az önkormányzat közösen rendezték meg ezt az egész napos eseményt, amelyen több ezren vettek részt. Ez a nap újabb bizonyítéka volt a felekezetek közötti jó együttműködésnek, a közösségek erejének. Aki ott volt, egyetérthet azzal, hogy mindenki találhatott az érdeklődésének megfelelő programot, s a záró istentiszteletre megtelt a Sportkastély. A vetítéssel egybekötött zenés áhítat pedig jól érzékeltette az elmúlt 500 év jelentőségét.


Jövőre is együtt…


– 2018-ban lesz-e olyan egyházi, felekezeti esemény, netán programsorozat a kerületben, amelyet kiemelten figyel és támogat az önkormányzat?
– Természetesen jövőre is igyekszünk megteremteni a lehetőségét annak, hogy az ideihez hasonló gyakoriságú és színvonalú közösségi rendezvényekkel találkozhassanak a hívek. Mondom ezt még akkor is, ha olyan kiemelkedő eseménysorozat, mint amilyen a Reformáció 500, nem lesz a kerületben.