Bókay 115

Írta:  K.Gy 2017.11.24.

 

Kiállítással és a Rózsa Művelődési Házban rendezett gálával ünnepelte alapításának 115. évfordulóját a Bókay iskola.

Az ünnepelt a kerület legrégibb oktatási intézménye: 115 évvel ezelőtt annak a nagylelkű lokálpatrióta támogatónak köszönhetően adták a köz szolgálatába, akinek olyan sokat köszönhet még ma is Pestszentlőrinc: Bókay Árpádnak. A róla elnevezett iskolának persze nem az a legnagyobb erénye, hogy régi. Sokkal inkább az, hogy úgy képes folyamatosan megújulni, hogy közben az értékőrzést tekinti egyik legfontosabb feladatának. Nem csak azok tudják ezt, akik ide jártak: több mint negyedszázaddal ezelőtt e falak között kezdte meg a működését az a néptánccsoport, amelyik rövid idő alatt nemzetközi hírűvé nőtt, majd önálló intézménnyé fejlődött. Ma Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola néven tevékenykedik ugyanolyan sikeresen, mint a kezdetekkor.

20171117 183026


A Bókay Árpád Általános Iskola a Rózsa Művelődési Házban rendezett gálával ünnepelte a jubileumot november 17-én. Az esemény egyben a megnyitója volt a november végéig kiállításnak, amely a kívülálló számára is képet ad az iskola bő évszázadáról.
Az eseményen Galgóczy Zoltán köszöntötte az ünneplőket. Az alpolgármester elmondta, hogy jogi értelemben ma már sem az oktatási intézmények fenntartása, sem az üzemeltetése nem helyi feladat, az önkormányzat azonban továbbra is a kerületi intézmények mögött áll, az oktatást szívügyének tekinti, és büszke minden iskolára, óvodára, bölcsődére, különösen, ha ilyen szép kerek évfordulót ünnepelnek.