Erdély bércei között egy kis hepehupás völgymedence terül el, melyet a Gyalui-havasok, a Kalota-havas az 1836 méteres Vigyázó csúcsával, a Meszes-hegység, valamint a Kolozsvár-Almási-hegység dombvonulatai határolnak. Ez a medence Kalotaszeg.

Történészeink szerint Kalotaszeg Erdély azon vidékei közé tar­tozik, ahol a magyarság legkorábban megtelepült. A helynevek tanúsága sze­rint Kalotaszegre is a székelyek érkez­tek elsőként. Balassa József A magyar nyelvjárások című munkájában (1891) a kalotaszegi magyarságról mint székely eredetű etnikumról beszél: „A határőr székelyek az északi és északkeleti gyepük védői voltak, s talán nem tévedek, ha e gyűrűnek egy megmaradt töredékét látom a kalotaszegi magyarságban.”

A székelyek érkezése

A székelyek Erdélybe érkezésének idő­pontja vitatott kérdés, de mindenképpen említésre méltó ezzel kapcsolatban László Gyula kettős honfoglalás elmélete. A neves régész szerint ugyanis a Kárpát-medencébe a második avar korban érkezett úgynevezett griffes-indás népesség a székely volt. Ennek alapján lehetséges, hogy a kalo­taszegi magyarság vagy annak egy része a VII. században érkezett a mai helyére.

A honfoglaló magyarok megszállták a vidék stratégiai központját, Sebes-várat, ahol erődvárat építettek, s ezáltal ellenőrizni tudták a Kolozsvár–Nagyvárad közötti kereskedelmi és hadi utat. A Kalota nemzetség Almáson Benedek-rendi kolostort, Gyerőmonostoron nemzetségi monostort épített, ahonnan Kalotaszeg közigazgatását szervezték. Első írásos említése 1433-ban történik Heltai Gáspár Krónikájában. A középkorban a Berettyó folyótól a Sebes-Körös forrásáig terült el, és Bihar megyéhez tartozott.

A Nagyváradról Kolozsvárra utazó talán nem is tudja, hogy a Csucsától Kolozsvárig kanyargó 75 kilométeres műút és vasútszakasz a túlnyomó részben magyarok lakta Kalotaszeget szeli át, melynek központja a mára már csak 25 százalékban magyar lakosságú Bánffyhunyad.

Kalotaszeg részei

Kalotaszeg néprajzilag öt nagy részre osztható: Felszeg, Alszeg, Nádasmente, Havasalja, Erdőalja.

A Felszeg falvai és a Kapusmente: Bánffyhunyad, Körösfő, Kalotaszentkirály, Magyarókereke, Nyászó, Kalotadámos, Magyarvalkó, Magyargyerőmonostor, Sárvásár, Jákótelke, Magyarkiskapus, Magyarnagykapus, Gyalu, valamint az elrománosodott Marótlaka, Székelyjó és Méregjó.
Az Alszeg falvai: Magyarbikal, Ketesd, Bábony, Váralmás, Középlak, Farnas, Zsobok, Sztána, Kispetri, Nagypetri, továbbá az elrománosodott Almástamási, Almásszentmihály, Hídalmás, Drág és Forgácskút.
A Nádasmente vagy Cifra-vidék: Jegenye, Egeres, Inaktelke, Gyerővásárhely, Mákófalva, Nádasdaróc, Bogártelke, Türe, Magyarvista, Méra, Szucsák, Kisbács, Kajántó, valamint az elrománosodott Magyargorbó, Magyarsárd, Bodonkút és Magyarszentpál.
Havasalja falvai: Szászfenes, Magyarlóna, Magyarfenes, Tordaszentlászló és Magyarléta.
Erdőalja falvai: Györgyfalva, Ajtony, Pata, Kara és Bodrog.

Több mint negyven magyar település

A több mint negyven kalotaszegi magyar település lélekszáma a 2002-es népszámlálás alapján 22 600 körül volt. Csupán két falu, Jegenye és Kisbács – mely már összeolvadt Kolozsvárral – katolikus, a többi település református vallású.

Kalotaszeg az évszázadok során bölcsőhelye vagy választott otthona volt nemzetünk olyan nagyjainak, mint a magyarvalkói krónikás és énekszerző Valkai András (1540–1586), aki 1567-ben megírta az ős Bánk bánt; a jegenyei születésű tudós, polihisztor, zeneszerző Kájoni János (1629–1687); Magyargyerőmonostorról indult útjára Kalotaszeg nagyasszonya, Gyarmathy Zsigáné, született Hory Etelka író, néprajzkutató (1845–1910). A saját ke­zűleg tervezett és épített sztánai Var­júvár szolgált választott otthonául Kós Károly írónak és építésznek; több évig élt Csucsán a Boncza-kastélyban Ady Endre; Bánffyhunyadon született az 1956-os magyar szabadságharcban kiemelkedő szerepet játszó református püspök, Ravasz László, és még számos tudós, politikus, író és más közéleti személyiség neve kapcsolódik szorosan ehhez a vidékhez.

Nem kímélte a történelem

Kalotaszeget és a környéket sok pusztítás érte, a tatár-török hadak dúlásai, a háborúk, a pestis mind-mind hozzájárult a magyarság pusztulásához. A megtámadott magyar falvak egy része teljesen megsemmisült, más falvakba román lakosság telepedett a havasokból. Egykori magyar jellegükre ma már csak az oklevelek adatai vagy gótikus templomaik maradványai emlékeztetnek. 1660-ban Nagyvárad török kézre került, így Kalotaszeg lakossága három évtizeden keresztül teljes létbizonytalanságban élt. Pusztultak a falvak, a templomok, az udvarházak romokban hevertek. Megsínylette Kalotaszeg a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot is (1703–1711), hiszen a kuruc–labanc összecsapások színterévé vált, az átvonuló csapatok kegyetlenül feldúlták az ellenséges földesúr birtokát, falvait. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc is rányomta bélyegét e vidékre. Kalotaszegen két véres csata zajlott, a győztes csucsai és a vesztes bánffyhunyadi, s innen indult utolsó útjára a forradalom egyik legendás vezére, Vasvári Pál is.

Új korszak

Az első világháború után teljesen új korszak kezdődött a kalotaszegi magyarság életében: történelme során először jutott kisebbségi sorsra. A trianoni békediktátum óta a magyarság nemzetiségi elnyomása folyamatos, bár az intenzitása időszakonként változott. A legnehezebb kisebbségi sorsot a Ceauşescu-korszakban élte meg a magyarság, amely 1989 után lélegzetvételnyi szünethez jutott. A hatalom ezen a tájon mindig is különösen agresszív volt, ugyanis nem vette jó néven, hogy Kalotaszeg magyar etnikai sziget a román tengerben. Olyan sziget, amely összekötő híd a magyar Alföld, valamint Bihar, Kolozsvár és a Székelyföld között. Az egyetlen olyan lánc­szem, amely etnikai kontinuitást biztosíthat.
Kalotaszeg elég nagy sziget ahhoz, hogy a tenger hullámai ne mossák el egykönnyen, de elég kicsi ahhoz, hogy az anyaország gondosko­dását kiérdemelje.

Péntek László
a körösfői Rákóczi Kultúregylet
elnöke

(Forrás: Sebestyén Kálmán: Körösfői Ríszeg alatt, 2007. Molnár János: Jegenye krónikája, 1998.)