A közel ezerfős lélekszámú kalotasze­gi település a Sebes-Körös forrásánál, Kolozsvártól 43 kilométerre nyugatra, Nagyváradtól 107 kilométerre keletre fekszik, az E60-as nemzetközi út mentén. E mondhatni színtiszta magyar falu lakóinak nagy része népművészeti tárgyak, varrottasok és fafaragású dísztárgyak készítésével és forgalmazásával keresi meg mindennapi kenyerét. A falu népe református.

Körösfő mára népművészeti kereskedelmi központtá nőtte ki magát, jó kapcsolatot ápolva nemcsak a magyar, de a környező román nemzetiségű falvak lakosaival is, akikkel intenzív cserekereskedelmet folytat. A körösfői kereskedőket megtaláljuk a Fekete-tengertől az anyaország nyugati határáig, amint szebbnél szebb portékákat kínálnak megvételre, de otthon, a főút mentén is valóságos bazársort alakítottak ki, ahol már nemcsak saját készítésű dísztárgyakat árusítanak, hanem – sajnos – sok giccses bóvlit is.
A település első írásos említése 1276. november 25-én történik az erdélyi káptalan dokumentumában. A története szinte pontosan megegyezik Kalotaszeg történelmével, melynek egyik legpatinásabb települése. 1849-ben 63 jobbágycsalád szabadult fel, a földesúri hatalom kötelékéből kikerülve men­tesült a robot, a tized, a pénzadó terhe alól, és az addig általa művelt föld tulajdonosa lett. A szabad mozgási lehetőséget kihasználva az Alföldre kezdtek járni aratni, amit az éghajlati különbség tett lehetővé, ugyanis Körösfőn a gabona később érett be, mint az alföldi tájakon. De foglalkoztak fuvarozással, kupeckedéssel is, csak hogy fenntartsák magukat és a családjukat, ettől a jövedelemtől azonban a vasút kiépítésével elestek.
Ekkor jelent meg a közéletben a Gyarmathy házaspár. Az ő tevékenységüknek köszönhetően alakult ki a körösfői háziipar, ugyanis Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka tanfolyamokon újra varrni, hímezni tanította az asszonyokat, a férje pedig Ausztriából hozott mesterekkel a fafaragás művészetére oktatta a helybéli férfiakat. Ennek nyomán jelentős jövedelemhez ju­tottak a körösfőiek, s ez a folyamat mind a mai napig tart.
A falu templomát a tatár-török hadak kétszer is porig égették, a benn mene­déket keresőket legyilkolták. Az állan­dóan javítgatott templomot az 1763-as földrengés teljesen lerombolta, de 1764-ben a körösfőiek újra felépítették, és mai formájában Erdély legszebb református templomai közzé sorolha­tó. Az 1965-ben elkészült, Kós Károly nevét viselő általános iskola több mint 85 diáknak nyújt tanulási lehetőséget, az óvodába járó gyerekek száma 45.
Községközpont, melyhez még há­rom település: Nyárszó, Sárvásár és Oláhnádas tartozik. A lakosok összlétszáma 1660. Szépen felújított orvosi rendelő, kultúrotthon és polgármesteri hivatal áll a lakosság rendelkezésére. Az utóbbi időben játszóterek épültek mind a négy faluban, s a víz- és csatornahálózat kiépítése is rövidesen befejeződik.
Az 1996-ban megalakult Rákóczi Kultúregylet sikeresen irányítja Körösfő község kulturális életét. Egész Kalotaszegen óriási gondot jelent a gazdasági válság miatt kialakult munkanélküliség, de a kalotaszegi embert nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja, hiszen volt már sokkal nehezebb helyzetekben is. Ez a nép szorgos, kitartó, élni akaró.
Találó rájuk a mondás: „Nem olyanok vagyunk, mint a fenyőfa, mely a viharban derékba törik, hanem mint a réten a fű: akárhányszor letapos­nak, mi újra kiegyenesedünk.”