Az idén május 13-a, szombat lesz az a nap, amikor Budapest-szerte sokan kelnek a megszokottnál korábban, hogy résztvevői lehessenek a kerületünkben is már megszokott kedves, ám a megtett kilométerek miatt embert (s főleg lábat) próbáló Élő rózsafüzér zarándoklatnak.
Immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a katolikus egyház hazánkért, Budapestért az Élő rózsafüzér zarándoklatot, amely körbeöleli a fővárost. A május 13-i zarándoklat kilenc egyidejű gyalogos zarándokútból áll, amelyek városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket érintenek. Egy-egy szakasz hossza 15–20 kilométer.
Kilenc szentmise
A szervezők az idén is tömegeket várnak, már csak azért is, mert a zarándoklat felér egy egész napos kirándulással, különösen, ha az időjárás is úgy akarja. Az elmúlt években úgy akarta, mert mindig kellemes, langyos tavaszi időben lépdelhettek a hosszú gyaloglást vállalók.
Ők miséznek
|
A zarándoklatszakaszok végpontjain 19 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be. Kerületünkben, a Havanna-lakótelepen lévő Szent László-plébániatemplomban, ebben az évben Snell György püspök celebrálja a szentmisét.
Irány a Havanna
A kerületünkbe két szakasz végén jutnak el a zarándokok. A 7. csoport Soroksárról érkezik a Havanna-lakótelepre, miután maga mögött hagyott 17 kilométert. Hagyományosan Pestszentimrén, a Szent Imre-templom kertjében lesz egy hosszabb pihenő. Az imrei hívek szendviccsel és üdítővel fogadják a vándorokat, sőt a plébániát követő szakaszon gitáros zenekísérettel üdítik fel őket.
A fatimai jelenés
|
A Pestszentlőrincen végződő másik szakasz a 8. Ennek résztvevői Rákoskeresztúrról, a Szent Kereszt-templomtól jutnak el szintén a Szent László-plébániatemplomhoz. A szakasz hossza körülbelül 16 kilométer, s hét templomot érint.