A Rákóczi-szabadságharcra emlékeznünk kell

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.03.30.

Ünnepséget rendezett a Kondor március 27-én, II. Rákóczi Ferenc születésnapján. Ezen a napon adták át a díjakat is a zászlókészítő verseny legügyesebb diákjainak.

Az Országgyűlés 2015-ben II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánította március 27-ét, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját. Ebből az alkalomból az önkormányzat és a Kondor Béla Közösségi Ház zászlókészítő versenyt hirdetett a kerületi általános és középiskoláknak. A közösségi ház három előadásból álló programot is szervezett az emléknapon: az elsőt az általános iskolásoknak, a másodikat a zászlókészítő versenyen részt vevő diákoknak, a harmadikat a nyugdíjasoknak.

VAA 7702 copy
Ughy Attila polgármester így beszélt az ünnepi köszöntőjében:
– A Rákóczi-szabadságharc idején 1707. május 1-jén az ónodi országgyűlésen, hogy a hadseregben a jobbágyság és a nemesség közti feszültséget mérsékeljék, megszavazták a közteherviselést, amelyre a korabeli Európában kevés példa akadt. És vajon sejthette-e Rákóczi, hogy ez a gondolat, ez az eszme, amit az ideák világából leemelt, kimondott, értelemmel ruházott fel, 300 évvel később már modern és békés, jólétitársadalmak működésének nélkülözhetetlen, a gyémántnál is keményebb alapja lesz? De a fejedelem azt sem láthatta előre, az Isten, a haza és a szabadság szó sosem kerül le a zászlajáról, és ha képletesen is, de Magyarország önazonosságának, megmaradásának, az itt élő népnek sosem múló érzelmi viszonyítási pontjai lesznek e betűk.

VAA 7712 copy
A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán szerint a Rákóczi-szabadságharc eddig nem kapott méltó helyet az emlékezetkultúránkban.

A II. Rákóczi Ferenc emléknap alkalmából meghirdetett zászlókészítő pályázat eredménye:

 

Fődíj:
Bókay Árpád Általános Iskola (a osztály), és Ladosinszki Andrea segítő szülő
felkészítő: Suszter Balázs

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat különdíja
Míves kivitelezésért:
Kapocs katonák, Kapocs Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola
felkészítő: Krisánné Kálmán Júlia

Tomory Lajos Múzeum különdíja:
Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium (10 kz.. oszt.) három pályamunkája
felkészítő: Koscsó László

Történelmi hűség kategória:
1. hely Kalas Evelin, Tanító Bettina Eötvös Loránd Általános Iskola
2. hely Arany Enikő, Fekete Anna Eötvös Loránd Általános Iskola
3. hely Papp Bálint, Tófalvi Arnold Eötvös Loránd Általános Iskola
felkészítő: Németh Józsefné

Korhű technikai kivitelezés:
díjazott „Vezér és fejedelem” Darus utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
felkészítő: Szatmári Ildikó

Eredeti látásmód:
Tandari Lea, Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
felkészítő: Baár Tünde

Tervezés egyéni díj:
Blazsó Virág, Ecker Zsuzsanna Eszter, Brassó Utcai Általános Iskola
felkészítő: Nagy Ernő

Tervezés csoportos díj:
Kondor Béla Általános Iskola szakkörösei, felkészítő: Gál Lajos

Különdíj a sikeres felkészítésért:
Németh Józsefné , Eötvös Loránd Általános Iskola


– Erre a szabadságharcra is emlékezni kell, mert akkor élni fog az emberek szívében – mondta.
A közösségi ház igazgatóhelyettese, a zsűri elnöke, Varga Ferenc médiaművész elmondta, hogy a zászlótervezési pályázaton, amelyen tíz iskola mintegy ötven tanulója vett részt, a művészi értéket, a kreativitást, a verseny témájának megjelenítését, a vizuális kifejezésmód egyediségét és a pályamű kidolgozottságát értékelték.

VAA 7741 copy
Az értékelést követően Ughy Attila és Lomnici Zoltán emléklapot nyújtott át a pályázat résztvevőinek. A díjakat Szabó Zsófia művészettörténész, a Tomory Lajos Múzeum munkatársa, Kéthelyi Mátyás, a polgármesteri hivatal irodavezetője és Varga Ferenc adta át.
Az emléknap mindhárom rendezvényén a Karabélyos zenekar Hej, Rákóczi, hej, Bercsényi című irodalmi és zenei összeállítását láthatták a résztvevők.

A II. Rákóczi Ferenc emléknap alkalmából meghirdetett zászlókészítő pályázaton emléklapot kapott:

 

Bókay Árpád Általános Iskola 6.a osztály
Ladosinszki Andrea (szülő), Bencsik Sára, Birócsák Marcell, Bucherna Eliza
Epres Júlia, Kiss Angéla Mészáros Dorottya, Pluhár Anna
Szerdahelyi Péter, Száva Dóra, Vada Panna

Brassó Utcai Általános Iskola
felkészítő: Nagy Ernő
Blazsó Virág, Ecker Zsuzsanna Eszter díjazott
Braxatoris Virág
Nyerluc Melinda, Balogh Kíra

felkészítő: Kovách Nándorné
Brassósok csoport: Fekete Dorottya, Szána-Kis Lili

Darus utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
felkészítő: Szatmári Ildikó
Kővári Virág, Majerko Napsugár, Szegedy Roland 7. b

Eötvös Loránd Általános Iskola
felkészítő: Németh Józsefné
Kalas Evelin, Tanító Bettina 1.
Arany Enikő, Fekete Anna 2.
Papp Bálint, Tófalvi Arnold 3.
Flugyik Klaudia, Tóth Laura
Jobbágy Andrea
Jóni Ádám

Kapocs Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola
felkészítő: Krisánné Kálmán Júlia
Kapocs katonák: Sáhi Sára 4. osztály, Kurtán Gergő 5.osztály, Kovács Nóra 6. osztály, Bíró Enikő 7. osztály

Kondor Béla Általános Iskola szakkörösei
felkészítő: Gál Lajos

Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
felkészítő: Révész Nándor, Moldván Mónika
Kiss Barbara, Surányi Tamara

Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola
felkészítő: Baár Tünde
Tandari Lea díjazott
Csősz Csenge

Vajk-sziget Általános Iskola
felkészítő: Vaszilkóné Porhajas Éva
Szigeti honleányok: Csákvári Adrienn, Deák Laura, Füleki Fruzsina, Polgár Orsolya, Nagy Sára

Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium
felkészítő: Koscsó László
Hajdú Zita, Szenczi Laura
Balázs Júlia, Hegedűs Anna
Borbély Dénes, Deák Laura, Tótfalusi Márton, Ress Kornélia
felkészítő: Baár Tünde, Tóth Adél


A program fővédnöke Kucsák László országgyűlési képviselő és Ughy Attila polgármester, védnöke Galgóczy Zoltán alpolgármester volt.

VAA 7768 copy