Pais István filozófiatörténész volt a XVIII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat vendége október 4-én a Kondor Béla Közösségi Házban. Előadásának címe: Igaz beszéd 1956-ról. A nagy terjedelmű, másfél órás előadást követően találtunk időt az 56-os események sűrítettebb formájú kibeszélésére is.

Az akkor 24 éves Pais István már majdnem végzett filozófus volt, így nem meglepő a filozofikus indítás...
– „Az orvos a testet, a filozófus a lelket gyógyítja”, adta útravalóként az ókori görög filozófus, Szókratész – idézte Pais István. – Érdemes átgondolni Szókratész egy másik megállapítását is: „Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki.”
– Az, hogy egy göcseji parasztcsaládból származik, segítette-e az elmúlt 84 évben, mert hát ennyi az annyi, a filozófiatörténészi munkáját?
– Részben már a génjeimben hordoztam, ám a felnőtté válásom göcseji fészekben eltöltött időszaka is rátett egy lapáttal, hogy radikálisan, a hibáival és erényeivel együtt büszke legyek a magyarságomra. Csak a tények ismeretében vagyok hajlandó állást foglalni, bármiről legyen is szó. Higgadt, empatikus embernek tartanak, ami segített az előadásaimban és az oktatói munkámban.
– Ez a vezérfonal vezeti az 1956-os eseményekre való visszaemlékezésében is? Milyen évszámtól érdemes elindulni?
– A második világháború győztesei kegyetlenül felosztották maguk között a világot, és mint vesztes országnak nem volt beleszólásunk a döntésekbe. A negyvenes évek közepétől visszaszivárogtak a tanácsköztársaság emlőjén felcseperedett Lenin-fiúk második generációjának képviselői. Itt Rákosira, Gerőre, Farkasra, Révayra és hasonszőrű társaikra gondolok. A szovjet megszálló csapatok ittléte segítette őket a magyaroktól idegen, elvakult, embertelen bolsevik ideológia népünkre való ráerőszakolásában. Mint már ismert, nem nagyon válogattak az eszközökben.
– És jöttek a forró napok...
– 1956. október 22-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lenin Intézet nevű kara már készült a másnapi nagy felvonulásra. Magam, mint végzős hallgató, igen gyorsan nemzetőrként és az említett kar forradalmi bizottságának alelnökeként kapcsolódtam be az eseményekbe. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a felvonulók tízezrei „csak” a sztálinista rendszer embertelen viszonyainak felszámolását, egy elviselhetőbb szocialista rendszert követeltek.
– Sokan Nyugatról várták a felmentő seregeket...
– Ezután jöttek a gyáva és demoralizáló üzenetek Nyugatról. Amerika november 2-án Belgrádon keresztül megüzente, hogy nem lépnek közbe. Gyávaságban számos európai ország is élen járt. A kinyilvánított „semlegességük” bátorításként hatott a sztálinista rendszerre. Szabad lett a gazda... Ezek a nyugati hírek nem jutottak időben a forradalmárok tudomására, nem jött a nyugati segítség, a beavatkozás a forradalom mellett, így minden aljas eszköz bevethetővé vált. Minden álmunk füstté vált. Az „emberségesebb” szocializmus, az úgynevezett kádári gulyáskommunizmus későbbi kialakulását megelőzte a számtalan áldozatot követelő bosszúhadjárat.
Pais István előadásának címe nagyon találó volt. Az együtt töltött másfél óra igazsága a személyiségéből adódott. Minden, az ötvenes években vállalt vagy ráosztott feladatról az alkatából, a habitusából fakadóan nyugodt, érthető módon mesélt. Összeállt a kép. Egy hiteles életút és az „úgy élek, ahogy beszélek” valósága tette igaz beszéddé a filozófiatörténész előadását.