Megmarad a családi jegy és a bérlet

Írta:  Puskás Attila 2016.07.17.

Szeptember első napján új díjszabás lép érvénybe mindhárom XVIII. kerületi uszodában.

 

A korábbinál kevesebb típusú jegyet használnak majd a Vilmos Endre Sportcentrumban, valamint a Park és a Kastélydombi uszodában is. Amint azt Bögös József, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Uszoda- és sportszervezési osztályának vezetője elmondta, az egységesítés, az egyszerűsítés jegyében alakították ki a legnépszerűbb belépők árát.
Összevont jegyek
Az új árlista szerint hétköznap 6–15 óra között egy alkalomra 800 forintért lehet felnőtt, nyugdíjas és ifjúsági belépőt váltani, a gyermekjegy pedig egész héten ennyibe kerül. Hétköznap 15 órától és 21.30-ig, továbbá hétvégén 1000 forint lesz a felnőtt, a nyugdíjas és az ifjúsági jegy. A változás négy különböző jegy összevonását jelenti.
– Igyekeztünk egyszerűsíteni a jegyrendszert, mert már túlságosan sokféle belépőt kellett kezelni a pénztárakban, ami többek között a gyors kiszolgálást is hátráltatta. Az egységes jegyár miatt van olyan belépő, amelyik az eddiginél picit drágább, de olyan is, amelyik olcsóbb lett. Reméljük, hogy a vendégek összességében elégedettek lesznek, és továbbra is szívesen látogatják az uszodáinkat – mondta a változásról Bögös József.
Egészséges hobbi
Az uszodákat a bérlő, edzéseket tartó sportegyesületeken kívül a lakosság is előszeretettel látogatja. A létesítményekben egy-két úszósávot egész nap az úgynevezett hobbiúszók számára tartanak fenn.
– Az uszodák kihasználtságára nem lehet panasz, az pedig, hogy melyiket részesíti előnyben a lakosság, nagyban függ a bérlők hozzáállásától is. A Vilmos Endre Sportcentrumban hat sávból négyet foglalnak el a sportolók, és a Park uszodában is mindig van egy szabad úszósáv. A hobbiúszók pedig tudják, hogy mikor milyen edzés van, mert van, akit nem zavar például a gyerekzsivaj, de természetes, hogy van, aki szívesebben úszik nyugodtabb körülmények között.
A Kastélydombi uszoda a nyári szünetben zárva van, iskolaidőben pedig a nap túlnyomó részében tanuszodaként működik.
– Akik idejárnak megszokták, hogy a reggel 6 órai nyitástól 8 óráig, fél 9-ig lehet úszni, valamint este fél 7-től a fél 10-es zárásig, amikor már nincs oktatás. A vendégek egyébként minden uszodában tájékozódhatnak a leterheltségről, mert a pénztáraknál megtalálható az úgynevezett sávtükör, amelyen meg lehet nézni, hogy a nap mely időszakában mennyire foglalt a vízfelület. Érdemes erről informálódni, mert elkerülhető a torlódás és a bosszankodás, hogy a megváltott jegy ellenére nem zavartalan a kikapcsolódás.
A tapasztalatok szerint a XVIII. kerületben is többnyire a középkorú és az idősebb korosztály választja az úszást. A gyerekeket és a fiatalokat inkább a strandszezonban vonzza a víz. Pedig az úszás minden korosztály számára egészséges és művelhető sport, mert kíméli az ízületeket, és nem utolsósorban fejleszti az állóképességet.


Ami nem változik
Az egységesített árú felnőtt, nyugdíjas és ifjúsági belépők mellett továbbra is változatlan áron találhatók meg a kínálatban a 10 vagy 30 alkalomra szóló bérletek, valamint a 2 felnőtt és 2 gyermek számára érvényes családi jegy.
Egy uszodabelépővel az öltöző, a zuhany és a mellékhelyiségek használhatók, a szauna és a szolárium külön áras. Csekély, 200 forintos díj fejében igénybe vehető a ruhatár, és úszósapka bérlésére is van lehetőség.
Az uszodák nyitvatartása és a díjszabás megtekinthető a varosgazda18.hu oldalon.