Bókaysok Erdélyben

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.06.06.

A Bókay Árpád Általános Iskola hetedik osztályos tanulói májusban a Határtalanul! program keretében Erdélyben jártak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázatot a diákok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővítésére.

bok1

Immáron ötödik alkalommal látogattak el a hetedikes bókays diákok Erdélybe a „Határtalanul!” pályázat keretein belül.

A hagyományoknak megfelelően a gyerekek Tusnádfürdőre, kerületünk testvérvárosába utaztak el és megismerkedtek a város és Székelyföld nevezetességeivel.

bok2

– Idén 47 tanulónk vehetett részt névadónk, Bókay Árpád munkásságát is nyomon követő kiránduláson, amelyen a gyerekek irodalmi, történelmi, néprajzi, földrajzi és kémiai ismereteket szerezhettek és ismerkedhettek a tájnyelvvel és gasztronómiával – mondta Vörösné Éles Csilla, a Bókay iskola igazgatója. – A helyi Szent László Gyermekvédelmi Központ és a Jókai Mór Általános Iskola meglátogatása bepillantást engedett az ott élő gyerekek életébe is.

Az út alatt számos helyszínen, sok érdekes programmal igyekeztek a pedagógusok közelebb hozni diákjaikhoz Erdélyt és az ott élő magyarságot. Így felkeresték a Szent László templomot Nagyváradon, az 1848-49-es szabadságharc emlékhelyét Nyergestetőn.

A gyerekek ellátogattak a Szent Anna-tóhoz, a Mohos-tőzegláphoz, a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz. Bókay Árpád nyomán pedig megtekintették a Torjai-büdösbarlangot, a Tordai Sóbányát, a tusnádfürdői Borvízmúzeumot, Tusnádfalun pedig a borvízkutat.

– Tapasztalataink szerint az Erdélyben eltöltött közel egy hét nem csak a gyerekek ismereteit bővítette, formálta szemléletüket, hanem kiváló közösségteremtő hatása is van – tette hozzá az igazgató.