A rövid idő alatt elismertté lett Városgazda Utánpótlás Akadémia már meglévő szakosztályaihoz tavaly júniusban csatlakozott az, amelyikben egy feltörekvő, s egyre népszerűbb sportág, a futsal utánpótlását nevelik a kerületben. A szakosztályról, annak terveiről a 36 éves Szabó László szakosztályvezetővel beszélgettünk.
– Nem vitatható, hogy világszerte szép jövő áll a nagypályás labdarúgás „testvére”, a futsal, vagyis a teremlabdarúgás előtt.
– Ha visszaemlékszik rá, már a hőskorban, a hetvenes-nyolcvanas években is kedveltek voltak a téli teremtornák. A miskolci volt a legnépszerűbb, de Győr is élen járt a rendezésben. Az akkori NB I legjobbjai játszottak.
– Büszkék lehetünk arra, hogy a Városgazda felnőttcsapata győzelemmel kezdte a szereplését. Az első mérkőzésén megverte a Máltai Szeretetszolgálatot.
– Igen, ez már örökre így kerül be az aranykönyvbe.
Beolvadtak a „gazdába”
– Mint az egyesület neve is mutatja, az utánpótlás-nevelés a fő cél. Gondolom, önök is feléjük fordulnak elsősorban.
– Ez természetes, s a létszámok is ezt húzzák alá. Az U11-es korcsoporttól az U19-esekig mintegy száz igazolt srác játszik a zöld-kék mezben, a felnőttcsapatunknak pedig 22 igazoltja van. A játékosok akkor lettek a Városgazda sportolói, amikor az megalakult. Átjöttek a lőrinci Focisuliból, magyarán az iskola beleolvadt a gazdába. Tudni kell, hogy vannak egykori Gloriett- és Honvéd-játékosok is közöttük.
– Ennyi gyerekhez és ilyen felelősségteljes munkához nem elég, ha a „mester” bedobja közéjük a labdát, és nézi őket...
– Ez még ahhoz is kevés lenne, hogy jól tudjanak kifutni a pályára... Az edzők feladata rendkívül fontos. A szakmáért az az Ughy Márk felel, aki 120-szoros strandlabdarúgó-válogatott volt. Az ő munkáját teszik „kerekké” a segítői, Balogh Zsolt, Ács Gábor és jómagam.
A szülők csapata
– Minden sportágban, amelyben az utánpótlás érintett, ott van a házi, a családi „utánpótlás”. A könnyes szemű anyukák és a mindent tudó apukák. Nyilván így van ez a Városgazda holdudvarában is.
– Nem csupán ott vannak, hanem az igazi munkában is segítenek. Nem a szakmára gondolok, arra ott vannak az edzők, hanem minden másra. Azt szoktam mondani, a játékosokon túl a szülőknek is van egy saját csapata. Kell a jelenlétük, nem is kicsit.
– A szakosztály teljes nevében szerepel a strandlabdarúgó szó is, így nyáron is pattoghat a laszti.
– Pattog is, pontosabban fogalmazva pattogni fog. A futsal és a strand azt jelzi a nevünkben, hogy sosincs szünet. Négy évszakos szakosztályt akarunk, s az is lesz.
Más sportágak
– Mondja, melyik a nehezebb?
– A futsalhoz képest feltétlenül a strandlabdarúgás. Gondoljon bele: mély homokban, mezítláb kell rúgni a bőrt, s az, ha rosszul találják el „visszarúg”. A sportág ugyanaz, mégis más. Jobb erőnlétet, más mozgást, több futást követel meg. A nagypályás játéknál pedig mindkettő nehezebb.
– Megharagszanak magára a nagypályások...
– Nem hiszem, mert tudják ők ezt. Már csak azért is, mert nem egy közülük a futsalból vagy a strandlabdarúgásból jött. Nem kritika ez, csupán jelzés, hogy valójában nem egy sportágról van szó.
– Ha már szóba jöttek a nagypályások: hol játszanak, hogy állnak?
– Az NB II-ben, a középcsoportban, annak is a közepén. A 14 csapat mezőnyében a 7. helyen állnak.
Kell egy otthon
– Akkor egy jó tavaszi hajrával fel lehet jutni az NB I-be...
– Ha van valakinek erre, mondjuk, húszmilliója, és meg tudja erősíteni a csapatot, meg állandó helyszínű edzéslehetőséget biztosít, akkor nem vagyunk az első osztály ellen. De a realitásnál maradva, a mi osztályunk a második. Már csak azért is, mert az akadémia idei fő célkitűzése az, hogy bővítse az utánpótlást, s elérje a 150-es igazolt létszámot. Lényeges az is, hogy növeljük az edzők számát, de mindennél fontosabb, hogy végre saját otthonunk, központunk legyen. Örülnénk ennek, mert a növekvő létszám megköveteli ezt.
