Egyre nő azok száma, akik szívesen veszek részt helytörténeti sétán. A Kulturális Örökség Napjain idén Szent Imre kertvárost járták be az érdeklődők.
A balesetek megelőzésére, az egymásra való odafigyelés fontosságára hívja fel a figyelmet az a tavaly elindult kampány, amelynek jelképe egy kék, villogó megkülönböztető lámpa.
Forrásteremtési Ismeretek Fóruma címmel szervezett előadást szeptember közepén Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata és a Budapesti Civil Információs Centrum. A program témáját pontosan elárulta a beszédes cím.
Nosztalgiavonatot indít a Széky-társaság a lajosmizsei vasút átadásának 125. évfordulóján.
Az operetté volt a főszerep az Üde Színfolt Egyesület szervezésében szeptember 19-én a XVIII. kerületi Polgárok Háza udvarán.
Negyedik alkalommal várja a szórakozni vágyókat október 5-én a Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalom.
Idén második alkalommal várják őszi helytörténeti sétára az érdeklődőket, a szeptember 20-i kirándulás útvonala Szent Imre-kertvárost és Szemeretelepet érinti.
Juszuf Khalil atya a pestszentlőrinci kopt gyülekezetről.
KR7 elnevezéssel rendezett alkotói-előadói hetet augusztus végén a baptista egyház Pestszentimrén. Az utcán is, a Nemes utcai imaházban is.
Ismét nagy sikert aratott a diákoknak szervezett főzőverseny a Szeptemberi Kóstolón.