A meteorológiai ősz beköszöntével – a balesetmentes közlekedés érdekében – egyre nagyobb szerep jut a gépjárművek műszaki állapotának őszi-téli időjárási viszonyokra történő felkészítésének, melynek körében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a haladás és a megérkezés biztonságáért a következőket tanácsolja a gépjárművezetőknek:
A gépjármű megfelelő műszaki felkészítése ellenére se feledkezzünk meg azonban arról, hogy a baleset-megelőzés legfőbb eszköze az emberi tényező!
A 2018/19-es tanév kezdetével valamennyi járművezetőnek ismét fokozottan kell számolni az iskolák, játszóterek, sportpályák környezetében, valamint a hozzájuk vezető útvonalakon nagyszámban megjelenő gyerekekkel, akiknek figyelme a napi iskolai feladatokon, történéseken elgondolkodva lanyhulhat, így a járművezetők fokozott odafigyelése is szükséges a balesetek megelőzéséhez.
Az iskolába siető gyermekek – életkori sajátosságaik folytán – a kockázatokat még másként ítélik meg, a járművek sebességét és távolságát a felnőtteknél nehezebben, és esetenként pontatlanabbul becsülik meg. így hajlamosak az úttesten átszaladni, illetve tárgyak, vagy járművek takarásából hirtelen az úttestre lépni. A személyi sérülés és az anyagi kár megelőzése érdekében ezért szintén nagyobb felelősség hárul a járművezetőkre is.
Az iskolák környékén a járművezetők megállásuk és esetleges várakozásuk során legyenek figyelemmel a közúti közlekedés többi résztvevőjére is, megelőzve ezáltal a szabálytalan várakozásból eredő torlódások kialakulását, mely egyaránt hatással lehet a többi autósra, valamint akár a közösségi közlekedés járműveire is.
A XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat felkérésére a Zsigmond Király Egyetem/Milton Friedmann Egyetem komplex program keretében folytatja az idősek ismereteinek további bővítését. A nagy érdeklődésre való tekintettel 2018. ősszel elindul a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Nyugdíjasok Akadémiája című előadássorozat.
Táblagép kezelői felhívás és Jelentkezési lap
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a HungaroControl Zrt. vezetőségével, aminek eredményeképpen a 2018. augusztus 16-tól hatályba lépő új eljárási protokollban több kedvező változást sikerült elérni. A jövőben az Erzsébet- és Bélatelep irányába megszűnnek az I. és II. futópályáról történő felszállási manőverek következtében eddig előforduló besodródások, a felszálló repülőgépek pedig az intenzívebb emelkedés miatt magasabban lesznek. Ráadásul a jövőben az esetlegesen előforduló szabályszegések bírsággal sújthatóak. A szélsőséges időjárási eseteket kivéve 00:00-05:00 óra között minden fel- és leszállás kizárólag Vecsés irányába történik majd, illetve 05:00-08:00 óra között Erzsébet- és Bélatelep felé irányítva - amennyiben erre az időjárási körülmények is lehetőséget biztosítanak - megszűnik a repülőgépek felszállása, így ebben az időszakban kizárólag csak a leszállás lehetséges.
1.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. augusztus 20-án, hétfőn 17 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
2.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat testületi üléssel egybekötött közmeghallgatást tart 2018. november 29-én, csütörtökön 18 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
3.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 7-én, pénteken 15:30-kor a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
4.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 7-én, pénteken 16 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
5.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 7-én, pénteken 17 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
6.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 13-án, csütörtökön 13 órai kezdettel a Pestszentimrei Közösségi Házban (1188 Budapest, Vasút utca 48.)
7.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 15-én, szombaton 16 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
8.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Román Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 17-én, hétfőn 17 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
9.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 17-én, hétfőn 18 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
10.) A Budapest Főváros XVIII. kerületi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2018. december 21-én, pénteken 17 órai kezdettel a XVIII. kerületi Nemzetiségek Házában (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10).
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre Képviselő-testületének 98/2018. (V.29.) számú döntése alapján a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 60/2006. (IX.12.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: PPVSZ) módosításra kerül, melynek véleményezési dokumentációja elkészült.
A PPVSZ 2018. december 31. napjáig a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 32. § (6) és (6a) bekezdése és 46. § (3) bekezdése alapján módosítható.
Jelen módosítás a 100. számú szabályozási terv területén belül, a Vasút utca 51-54. számú ingatlanokat, illetve az azokra vonatkozó beépítési előírásokat érinti. A beépítési előírások módosítását bemutató anyaggal kapcsolatos lakossági véleménynyilvánításra 2018. július 13 - 20. között a partnerségi egyeztetés keretében van lehetőség. A véleményezési dokumentum a www.bp18.hu honlapon a polgármesteri hivatal főépítészi csoportjának oldalán, a http://www.bp18.hu/polgarmesteri-hivatal/foepiteszi-csoport címen a „Folyamatban lévő projektek” cím alatt érhető el.
Kérjük, hogy a PPVSZ módosítással kapcsolatos véleményüket és észrevételüket a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló, 21/2017. (IX.12.) önkormányzati rendelet 8. §-nak megfelelően tegyék meg, elektronikus formában a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, papír alapon Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának címére (1184 Budapest, Üllői út 400.) jutassák el. A vélemények és észrevételek megküldésének határideje 2018. július 20.
Jankovits Vera főépítész
Összefoglaló vasút utca 51-54.
Az Önkormányzat, valamint Vecsés város partnerségével 2016. június 1-jén indult, az Európai Unió Interreg Central Europe programja által támogatott, hároméves SULPiTER projekt (Sustainable Urban Logistics PlannIng To Enhance Regional freight transport – Fenntartható Városi Logisztikai Tervezés a Regionális Árufuvarozás Erősítésére) célja az európai nagyvárosi térségek logisztikai rendszerének, elsősorban a teherszállítási szokásoknak a módosítása, javítása azzal a céllal, hogy élhetőbb, tisztább városi környezet jöjjön létre és csökkenjen a CO₂ kibocsátás. Ennek érdekében a politikai döntéshozókat kívánja támogatni, hogy azok jobban érthessék a funkcionális városi térségeket (Functional Urban Area – FUA) érintő teherfuvarozás jelenségét, elsősorban energiahatékonysági és környezetvédelmi szempontból. A projekt egyik legfontosabb célkitűzése, hogy támogassa a helyi önkormányzatokat a projekt – és a helyi közlekedés-tervezés – központi elemét képező ún. Fenntartható Városi Logisztikai Tervek (Sustainable Urban Logistics Plan, röviden: SULP-ok) kidolgozásában, majd gyakorlati bevezetésében.
A projekt részeként a közelmúltban elkészült a logisztikai tervezést megalapozó legfontosabb tanulmány a Mobilissimus Kft. vezetésével. A teherfuvarozás folyamatainak pontosabb megértéséhez ugyanis elengedhetetlen mind a kereskedelmi üzletek (célállomások, igénybevevői oldal) helyzetének és igényeinek, mind a logisztikai cégek (áruszállítók, szolgáltatói oldal) működésének behatóbb tanulmányozása, továbbá a kerület és a főváros forgalmi adatainak alaposabb ismerete. A kiskereskedők reprezentatív felmérésére kidolgozott 165 kérdéses kérdőívet 381 kiskereskedelmi egység töltötte ki, míg a logisztikai szolgáltatók felmérése során összesen 10 nagyobb szállítmányozó és futárcéggel készült interjú.
A kérdőívek és interjúk eredményeit, valamint a forgalomszámlálási adatokat tartalmazó tanulmány az alábbi linkeken keresztül tekinthető meg:
Logisztikai felmérés I. >>
Logisztikai felmérés II. >>
Eddigi SULPiTER megjelenések:
http://www.bp18.hu/hirek/keruleti-hirek/item/14706-elindult-a-sulpiter-projekt
http://www.bp18.hu/hirek/keruleti-hirek/item/16707-egyutt-hat-europai-varossal
Hivatalos honlap: http://www.interreg-central.eu/Content.Node/SULPiTER.html
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.