Együtt hat európai várossal

Írta:  sajtóközlemény 2017.12.12.

Logisztikai várostervezés Budapest XVIII. kerületében és hat másik európai városban a SULPiTER nemzetközi projekt keretében.


A projekt részeként 2017. novemberében elkészült a hét város (Budapest, Maribor, Brescia, Poznan, Bologna, Stuttgart, Rijeka) logisztikai tervezéséhez nélkülözhetetlen, Árufuvarozási Minőségi Partnerségek felállítását segítő, ’Útmutató a közigazgatás, a logisztikai szolgáltatók és az érdekeltek közötti koordinációért’ elnevezésű dokumentum, az olasz Veneto Kereskedelmi Kamara Regionális Unió gondozásában.
A SULPiTER projekt az Árufuvarozási Minőségi Partnerségek (Freight Quality Partnership, FQP) tesztelésének szakaszába lépett. Az említett Árufuvarozási Minőségi Partnerség egyfajta közös koordinációs eszköz a közigazgatás és a logisztikai szolgáltatók között, mely segíti a városi teheráru-forgalmat érintő szakpolitikai tervezést. A Veneto Kereskedelmi Kamara Regionális Unió szakmai támogatása mellett a Partnerségeket először hét európai városban (Budapest, Maribor, Brescia, Poznan, Bologna, Stuttgart, Rijeka) fogják kísérleti jelleggel bevezetni.
A 2016-ban indult, közel 2,5 millió eurós összköltségvetésű SULPiTER projekt fő célja, hogy támogassa a közigazgatási szerveket logisztikai ismereteik bővítésében, valamint hogy azok ún. Fenntartható Városi Logisztikai Terveket (Sustainable Urban Logistic Plans, SULPs) fejlesszenek ki és vezessenek be. A projekt az abban résztvevő városok hétköznapi problémáira szeretne megoldást találni egy új, nemzetközi megközelítéssel. Napjainkban a városok olyan kérdésekkel szembesülnek, mint az egyre inkább szétaprózódó teheráru szállítás, a multimodális logisztikai csomópontok növekvő járműforgalma, a személy- és áruszállítás közötti érdekellentétek és az egyre jobban terjedő e-kereskedelem: mindezeket csak új és innovatív eszközökkel, illetve módszerekkel lehet kezelni, mint amilyen az Árufuvarozási Minőségi Partnerség is.
Ez a Partnerség lényegében nem más, mint a közigazgatás és a helyi érdekeltek közötti tematikus megbeszélések sorozata, közös megoldások kidolgozása és a megfelelő szabályozás kialakítása érdekében. Az angolszász eredetű eszközt az elmúlt évek során több európai városban, köztük Stockholmban és Koppenhágában is alaposan tesztelték. A SULPiTER projekt ezt a módszertant szeretné népszerűsíteni annak érdekében, hogy az a döntéshozók szakmaiságát erősítse, valamint hogy az az energiahatékonysági és környezetvédelmi szempont erőteljesebb érvényesülését is elősegítse a városi teherfuvarozás jelenlegi szabályozási rendszerében.
A helyi érdekeltek közötti ilyenfajta koordináció ennek megfelelően egy többlépéses részvételi folyamatot kíván meg, a teheráru forgalmat érintő főbb nemzetközi trendek elemzésétől a helyi kontextust befolyásoló legkritikusabb tényezők feltárásán át a kidolgozott intézkedéseknek az adott városi térség mobilitási tervezésébe való beépítéséig.
Ennek eredményeként a városi közlekedési szabályozás részeként kidolgozásra kerül majd egy ún. Fenntartható Városi Logisztikai Terv (Sustainable Urban Logistic Plan, SULP) is, mely tartalmaz minden, a konzultációs folyamat eredményeként közösen kidolgozott, fenntarthatóságot szolgáló intézkedést, s mely hatékony és hosszútávú megoldást nyújt majd a városi árufuvarozás problémájára.