Magyar József nívódíjas festőművész, rajzpedagógus alkotómunkájáért Káplár Miklós-díjat kapott.
Idén először a Sportkastélynál rendezték meg a Szent István Napi utcabált, amely a várakozásokat is felülmúló sikerrel zárult.
Gerard Philipe és Gina Lollobrigida egy örökzöldjével folytatódik a szabadtéri mozizás a Bókay-kertben.
Fotókiállítással mond köszönetet Magyarországnak a görög nemzetiségi önkormányzat azért, mert a világháború után otthont adott a polgárháború menekültjeinek.

Újra Havanna-napok!

szept. 30, 2024
Szeptember 9. és 16. között immár 14. alkalommal szervezi meg a Kondor Béla Közösségi Ház a Havanna Lakótelepi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot.
Pósfainé L. Kovács Júlia kerületi festőművész munkáiból nyílt kiállítás augusztus 1-jén a Kondor Béla Közösségi Házban.
Ritkán látni ennyi képzőművészt nyár derekán egy kiállítás megnyitón, igaz ritkán van arra lehetőség, hogy a művésztársak a 75 éves Forintos Annát ünnepeljék, akinek képei augusztus 7-ig tekinthetők meg a Kondor Béla Közösségi Házban.
Szabó Andrea Krisztina, kerületünkben élő spirituális gyógyító-kineziológus Csillogó lelkek című első könyvét mutatták be, melynek társszerzője Zelina György író, július 27-én a Zila kávéházban. A kötet az Andalúz Kiadó gondozásában jelent meg.
Mivel lehet hasznosan eltölteni a nyári szünidőt? Hogyan készüljünk gyermekünkkel a tanév kezdésre? Ehhez szeretne segítséget nyújtani Patakfalvi Attiláné, a kerületi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, aki évek óta ötletes kiadványokkal lepi meg az óvodásokat és a kisiskolásokat.
A Kávéházi esték programsorozat keretében Krúdy-kör kiállításmegnyitóval egybekötött zenés irodalmi rendezvényét július 19-én- tartották a Zila kávéházban.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 637

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 579

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1046

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 958

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 970

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 827

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 838

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 782

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 712

Tervek

Tervek

2020.01.03. 738

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 724

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 711