Megállíthatatlanul menetel Valkusz Máté, kerületünk kiváló ifjú teniszezője, aki sikert sikerre halmozott ebben az idényben. Legutóbb Szicíliában szerzett értékes győzelmet, megnyerte a Mesterek Tornáját. Nem is akárhogyan: a három találkozóján szettet sem veszített.
Valóban fantasztikusnak nevezhető eredménnyel tette fel a koronát az idei teljesítményére Valkusz Máté, az U16-os magyar teniszezők legjobbika.
A „munkája” Szicíliába, Reggio Calabriába szólította őt október első hétvégéjén, mégpedig igen előkelő társaságba. Ugyanis a nyolc legjobb európai versenyző küzdött meg a Mesterek Tornáján, ami azt jelentette, hogy három nap alatt három győzelemmel lehetett a csúcsra jutni.
Nos, Mátét senki sem tudta megállítani. A 16 éves lőrinci fiatalember előbb a fehérorosz Haliakot, majd az első helyen kiemelt görög Tszitszipaszt győzte le, s már a fináléban volt. Itt a cseh Orlita ellen játszott, és simának nevezhető találkozón nyert 6:2, 6:1-re. Így egyrészt korosztálya európai ranglistájának az élére ugrott, másrészt a „dicső elődök”, Zsiga Máté és Gálfi Dalma után ő lett a harmadik magyar, aki diadalmaskodni tudott korosztálya európai Masters-viadalán.
Máté már hazaérkezett Olaszországból, azonban sok láblóbálásra nem lesz ideje. Az iskolában is szorgoskodnia kell, hiszen november elejétől december utolsó hetéig Floridában edzőtáborozik majd.
A menetelés tehát folytatódik, miközben az őt támogató cég, a MOL elégedett lehet, hiszen olyan ifjú tehetség pályáját egyengeti, aki sok örömöt szerezhet még a sportot szerető magyar embereknek.