Pro Urbe díjat kapott az 53 éve aktívan dolgozó művelődésszervező.
Ughy Attila: Büszke vagyok arra, hogy a mások által is látott és tapasztalt gyarapodás a mi munkánk révén valósulhatott meg.
Húsz évnél is régebben rendezik meg a lőrinci és imrei óvodások által legjobban várt sporteseményt, az ovis olimpiát, amely iránt évről évre nagyobb az érdeklődés.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata „Szebb, virágosabb kerületünkért” címmel kertépítő versenyt hirdet a kerület lakói és intézményei részére.
Hagyománykövető menet Szent Márton nyomában.
Egy kiemelkedően tehetséges úszó igazol a Városgazda Utánpótlás Akadémiához.
A hazai szakmák nagyágyúi adnak tanácsokat fiataloknak a negyedik „Tanulj SzakMÁt!” pályaorientációs és szakképzési börzén.
A PSK-nak bravúrokra is szüksége lesz ahhoz, hogy az ősszel kezdődő új bajnokságot is az első osztályban kezdhesse.