Képgaléria (73)

A kerületi forradalmi események egykori gócpontjában, a Béke téren emlékeztek a kerületiek a 62 évvel ezelőtti eseményekre.

Átadták az önkormányzat 2019. évi kitüntetéseit.

Csürke Károly, az 1956-os Béke téri nemzetőrség aktív tagja vehette át idén a Pestszentlőrinc-Pestszentimre díszpolgára címet.

Rajzokon örökítették meg a gyermekek a számukra legkedvesebb bibliai történetüket. A rajzpályázat kiállításáról adunk közre most néhány képet.

 

Minden eddiginél több látogató a sörfesztiválon.

A Bókay-kertbe költözött át az ötödik születésnapját ünneplő Kézműves Sörfesztivál augusztus 3–4-én. Az áttelepülés hasznos volt, hiszen a rendezvénynek 2015 augusztusa óta helyet adó Kossuth tér egészen biztosan szűkösnek bizonyult volna most. Az érdeklődés egyik oka a Boney M. fellépése volt.

 

Nemzeti ünnepünk tiszteletére március 14-én két helyszínen, a Vasvári-kopjafánál és a Bányai Júlia emléktáblánál koszorúzott a kerület vezetése, pártok, civil szervezetek.

Pedagógiai haszonnal is párosult a Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság által szervezett hősök napi koszorúzási ünnepség 9.45-ös kezdési időpontja május 27-én.

Megkezdődött a PIK-ben az Ady 100 programsorozat.

Vajon mi köt össze több száz pestszentimrei kisiskolás gyermeket korunk egyik leg(el)ismertebb hazai művésznőjével, az ábrándos hangú Rúzsa Magdolnával? Kivételesen nem annyira az éneklés, mint inkább a költészet szeretete, meg persze a valaha élt és alkotó magyar költők talán legnagyobbika, Ady Endre.

A keresztény magyar állam megalapításának és fennállásának emléknapja tiszteletére rendezett augusztus 17-i koszorúzási ünnepségen a pestszentimrei Hősök terén emlékeztek a kerületiek Szent István királyra.

Augusztus első hétvégéjén negyedik alkalommal kóstolhatták meg az érdeklődők hazai sörfőzdék hagyományos és különleges remekeit a pestszentlőrinci Kossuth téren.

Nyolcadszor szervezte meg az 5KOR Képzőművész Csoport az április 1-jéhez kapcsolódó humoros kiállítást a Kondor Béla Közösségi Házban. Az évente megrendezett Szamárfül kiállítás lényege az, hogy a szervezők egyetlen szót jelölnek meg témaként, amelynek jegyében a kiállítók tetszőleges műfajban, szabadon választott technikával készíthetnek alkotásokat. Ez a „jelszó” ezúttal a rés volt.