Önkéntesnek álltak a 18. kerületi képviselők

Írta:  2020.03.27.

 

 

A koronavírus-járvány lassítása mindennél fontosabb. Ennek érdekében a 18. kerületi önkormányzat, a kormány és a Főváros intézkedései mellett saját intézkedéseket, szigorításokat is bevezetett.

A törvény adta kötelességnek eleget téve elindítottuk a 70 éven felüli, egyedül élő kerületiek ellátását segítő 296-1306 telefonszámot, és az önkormányzat munkatársainak egy részét átirányítottuk ezzel kapcsolatos ügyfélszolgálati feladatokra.

Ezzel párhuzamosan március 27-től várjuk azok jelentkezését, akik önkéntes segítőként részt vennének a segítségnyújtási feladatokban. Önkéntesnek jelentkezni a bit.ly/18keronkentes címen található kérdőív kitöltésével lehet.

Fontosnak tartjuk, hogy a kerület vezető politikusai példát mutassanak, ezért a köztársaságpárti önkormányzati képviselők, illetve a kerület országgyűlési képviselője elsőként töltötték ki a kérdőívet és álltak be önkéntes segítőként a munkába.

Az első kerületi önkéntesek:
Kunhalmi Ágnes
Fehér Gábor
Nagy Károly
Nagy Balázs
Banga Zoltán
Pál Norbert
Kassai Dániel

Láng István, Dabasi Ottóné, és Makai Tibor képviselők számára – életkoruk miatt – Szaniszló Sándor polgármester nem engedte a részvételt. Mindhárom képviselő más – biztonságos - formában segíti továbbra is a védekezést.

 

 

 

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 515

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 479

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 915

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 829

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 849

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 701

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 702

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 657

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 621

Tervek

Tervek

2020.01.03. 650

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 641

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 637